raketacsapasEgyéb 

Megkezdődnek az amerikai rakétacsapások?

raketacsapasAkár ma megkezdődhetnek a Szíriára mérendő rakétacsapások – közölte kedden honlapján magas rangú amerikai kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva az NBC News hírtelevízió.

Az idézett kormányzati illetékesek szerint a három napig tartó csapássorozat korlátozott lesz, és a katonai fellépés inkább üzenetet hivatott közvetíteni Bassár el-Aszadnak, mint hogy a szíriai elnök erőinek meggyengítését célozná.

Szalim Idrisz tábornok, a Szabad Szíriai Hadsereg parancsnoka az NBC Newsnak nyilatkozva kijelentette: légicsapásokra van szükség ahhoz, hogy Aszadot elrettentsék vegyi fegyverek további bevetésétől. Az amerikai kormányzat a hivatalos nyilatkozatok tanúsága szerint minden eddiginél közelebb került ahhoz, hogy katonai erővel válaszoljon a szíriai vezetés által elrendelt – Damaszkusz által cáfolt – vegyifegyver-támadásokra.

Kész megbüntetni a múlt heti damaszkuszi gáztámadás felelőseit Franciaország – jelentette ki eközben Párizsban a francia elnök.

Francois Hollande a külföldi országokban akkreditált nagykövetek értekezletén közölte: minden jel arra utal, hogy a szerdai „visszataszító tettet” az Aszad-rezsim hajtotta végre.

A Szíriában zajló polgárháború ma az egész világot fenyegeti – fogalmazott a francia elnök, aki a szíriai felkelőknek nyújtott katonai támogatás növelését ígérte.

Az Egyesült Államoknak és Izraelnek újabb terrorcselekményekre kell felkészülnie, ha a Fehér Ház úgy dönt, hogy katonai csapásokkal torolja meg a szíriai kormány által állítólag elrendelt vegyifegyver-támadásokat – írta keddi számában a The Washington Times.

A lap által megszólaltatott szakértők szerint az Irán által támogatott Hezbollah libanoni síita militáns szervezet, amelynek fegyveresei a szíriai kormányerők oldalán harcolnak, várhatóan fokozza majd az Egyesült Államok és szövetségesei ellen vívott „árnyékháborúját”.

A nukleáris ambíciókkal gyanúsított Irán és a Nyugat között dúló titkos háború keretében a Hezbollah és a vezető izraeli hírszerző szervezet, Moszad már így is a Közel-Keletre, Kelet-Európára és Ázsiára is kiterjedő műveleteket folytat egymás ellen. Matthew Levitt, a washingtoni Közel-keleti Politikai Intézet vezető szakértője szerint egy Szíriára mért katonai csapás újabb ösztönzőként hatna a libanoni szervezetre.

Teheránban közvetlen bosszúval is fenyegetőztek. A lap Mohamed Sejkholeszlám parlamenti képviselőt idézte, aki szerint a „cionista rezsim (Izrael) lesz a Szíria elleni katonai támadás első áldozata”.

Egyes amerikai szakértők szerint a szíriai titkosszolgálatok is fel fogják erősíteni a térségbeli amerikai katonai jelenlét elleni támadásaikat. Joshua Landis, az Oklahomai Egyetem Közel-keleti Tanulmányok Központjának igazgatója rámutatott, hogy az Aszad-kormány ma is támogatja a Libanonban zajló terrorista tevékenységet, és egy Szíria elleni támadás esetén Jordániában is ugyanezt tenné. Landis nem zárja ki, hogy Damaszkusz palesztin csoportokat bérelhet fel az amerikai katonák szálláshelyéül szolgáló jordániai szállodák elleni támadásokra.

(MTI nyomán)

Hasonló bejegyzések