Botka László: nem lesz akkumulátorgyártás Szegeden
Teljes politikai konszenzus van Szegeden: nem lesz sem akkumulátorgyár, sem vegyipar – árulta el a város polgármestere, Botka László az RTL-nek. A politikus azt is elmondta, hogy az első időszakban szinte biztos, hogy fognak érkezni kínai munkavállalók is, elsősorban a magyarok betanítása érdekében.
Mint ahogy arról mi is beszámoltunk, pénteken jött a hivatalos bejelentés, hogy Szegeden építi meg első európai üzemét a konnektoros autók eladásában (elektromos és plug-in hibrid) világelsőnek számító, kínai BYD. A közlemény szerint ez a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz, amelynek nyomán több ezer új munkahely jön létre.
Botka László elmondta, hogy örülnek a BYD érkezésének, hiszen a teljes gyártási kapacitás érkezése azt jelenti: összeszerelő üzem helyett Szegeden fogják építeni a legmodernebb elektromos autókat. Ahhoz, hogy a magyar város nyerjen, egyrészt kellett egy 300 hektáros ipari terület, két autópálya, valamint a Szegedi Tudományegyetem – mondta.
SZEGED VÁROS POLGÁRMESTERE AZONBAN KIHANGSÚLYOZTA: NEM LESZ SZEGEDEN AKKUMULÁTORGYÁRTÁS, SEMI VEGYIPAR.
Ezt Szíjjártó Péter is megerősítette a bejelentés során, majd hozzátette, hogy a cég autóit már ismerik a magyarok.
Lényegében már hónapok óta pletykálták, hogy autógyártással is Magyarországra jöhet a BYD, amely buszgyártással és akkumulátor-összeszerelő üzemmel már jelen van hazánkban. Korábban Szijjártó Péter ezeket az értesüléseket „híresztelésnek” nevezte. Tegnap azonban a Financial Times azt írta, hogy a társaságnál már folyik a több milliárd eurós beruházás véglegesítése és a nyertes Magyarország lett, a bejelentés pedig a várakozásoknak megfelelően pénteken meg is történt.