A VMSZ, az MNT és Vickó Ferenc, a párt államtitkára vajon megszólal-e a csantavéri polgárok petíciója kapcsán?

Szabó Angéla (1962, Csantavér) neves csantavéri, a vajdasági magyar rezsimhű sajtó által indokolatlanul mellőzött, 1986 és 1988 között a (megszűnt) Dolgozók hetilap (a Családi Kör elődlapja), 1988 és 2002 között a Képes Ifjúság újságírója, most „szabadúszó” újságírónő több könyv szerzője is az 1990-es évek délszláv fegyveres konfliktusaiban elhunyt vajdasági magyarokról.

Augusztus 26-án Tényleg nincsen, aki megállítsa címmel közölt egy nagyobb lélegzetű írást a jelenlegi csantavéri állapotokról, problémákról, amelyek „túlmutatnak ezen a poros helységen”. (A teljes írást itt lehet olvasni: https://bozokiantal.blogspot.com/2024/08/tenyleg-nincsen-aki-ezt-megallitsa.html

A közel hétezer lakosú Csantavér „népességét többségében magyarok alkotják, lakosságának nemzetiségi arányait nézve az egyik leghomogénebb magyar település az egész Délvidéken”.

– A faluban a közbiztonság katasztrofális. Egymást érik a betörések, a lopások. Újabban már meg sem várják a sötétedést, az éjszakát, világos nappal törik fel a házakat. Mialatt a lakóik dolgoznak, a templomban vagy a piacon vannak. Gátlástalanul garázdálkodnak, szinte minden bűntettet megúsznak. […]

Az emberek bizalmatlanok, félelemben élnek, bezárkóznak, elszigetelődnek. Eluralkodott a gonoszság, feneketlen az erkölcsi lezüllés, mélységesen mély a szellemi nyomor és óriási a lelki sötétség. Amit eddig elvetettünk, helytelenítettünk, most az lett az irányadó, az a követendő minta – írja Szabó Angéla.

– Egy olyan – évtizedeken át a perifériára szorított, szándékosan mellőzött, a fejlesztési tervekből rendszerint kihagyott és olyan mértékben elhanyagolt, többségében eddig még magyar lakosságú (!) – faluban, mint amilyen Csantavér, az itt élők órákig tudnának erről mesélni. Hogy mennyi minden(ük) volt, aminek mára legfeljebb csak az emléke maradt. […]

A jelenben is a múltban élünk. Mindig siratjuk a múltat. Nem temetjük, hanem visszasírjuk. Kétségkívül: még szerencse, hogy van mit felemlegetni, van mire jó érzéssel, hálával visszagondolni. Mert ennek a falunak legfeljebb csak múltja van. A jelene lehangoló, siralmas. A jövője meg kétséges – állapítja meg írásában lehangolóan a szerző.

A cikk írója külön kitér a faluban uralkodó egészségügyi állapotokra is.

– Legutóbb az egészségügyben harangoztak be egy olyan szerkezeti leépítést, amely fájdalmasan érinti a Szabadka város peremén élőket – a csantavérieket, a bajmokiakat, a dusanovóiakat, a visnyeváciakat és az új-zsednikieket. E hónap elsejétől egyetlen tollvonással megszüntették a két nagyobb egészségházban az éjszakai és hétvégi ügyeletet. Ez azt jelenti, hogy munkanapokon este 8 órakor, szombaton pedig 14 órakor bezárják az egészségházat, és onnantól a faluban se orvos, se nővér, se mentőautó nem áll a betegek rendelkezésére – olvasható az idézett írásban.

A külvárosi egészségházak fokozatos leépítése ellen most a lakosok tiltakozó aláírásgyűjtésbe kezdtek, de a Csantavéren, Új-Žedniken, Dusanovóban és Visnyevácon összegyűlt 1584 aláírást tartalmazó íveket „nem volt kinek átadni, nem volt, aki átvegye és továbbítsa, eljuttassa az illetékesekhez. Ugyanis a falu vezetősége úgy határozott, hogy szíves-örömest kimarad ebből a gubancos történetből, jobb, ha nem foglal állást ebben az ügyben. Nemhogy nem áll az élére ennek a tiltakozó megmozdulásnak, ennek az elkeseredett harcnak, de még meg se szólal, véleményt se mond. Úgy hallgat, mint a sült hal” – állapítja meg Szabó Angéla.

Az aláírásokat „így aztán postán kellett elküldeni Szabadka első emberének, a Községi Képviselő-testület elnökének és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) frakcióvezetőjének”. A szerző zárójelben jegyzi meg, hogy „a mi magyar érdekvédelmi szervezetünknek mindeddig egyetlen szava, semmi hozzáfűznivalója nem volt a falusi egészségházak hatáskörének a megnyirbálásához. Ami fölfoghatatlan és fölháborító. Pedig feszt csak a javunkat akarják, nem is győzik elégszer hangoztatni. Ezúton is köszönjük nekik – ez most nagyon betalált” – írja.

A figyelemfelkeltő írás szerzője nem nevezi ugyan meg, de aki a közügyeket kíséri, tudja, hogy a VMSZ-nek Vicko (a saját honlapján, másutt Vickó) Ferenc személyében vajdmagy egészségügyi államtitkára van a szerb kormányban, „akiről az a hír járja, hogy nagy ívben kerüli a közügyekben való megnyilvánulást, akinek a nevével csak elvétve találkozunk a vajdmagy sajtóban”.

Az államtitkár úrnak „ideje lenne álruhát ölteni, mint tette azt egykoron Mátyás király a mesében, és feltérképezni, milyen áldatlan állapotok uralkodnak az egészségügyi intézményeinkben. Legalább azokról a helységekről kaphassunk hiteles képet, amelyekben a magyar lakosság zöme él. Zónázzon egy kicsit! Járja körül a kórházakat, az egészségházakat, csekkolja le, hogy mekkora a tömeg, hány méter hosszú a sor és mennyi a várakozási idő a rendelők/vizsgálók/kezelők előtt, és persze azt is fülelje ki, hogy miről pusmognak a páciensek a várótermekben. A kórházak osztályain ne csak a korszerű beléptetési rendszert, a kártyás és kódzáras bejárati ajtókat csodálja meg, hanem lépje is át a Rubicont. Időzzön el egy cseppet a kórtermekben, vegye szemügyre a tisztaságot, a berendezést, álljon meg a betegek ágya mellett, vessen rájuk egy gyógypillantást, hajoljon egy kicsit közel hozzájuk, hogy megsúghassák a panaszaikat.

Továbbmenve kukkantson be az apró, félreeső helyiségekbe – a mosdókba, a zuhanyzókba, és okvetlenül szagoljon be az illemhelyekre is – szólítja fel Vickó Ferencet a szerző.

Prof. dr. Vickó (a saját honlapján Vicko) Ferenc (1959), a VMSZ egyik államtitkára (a nyolc közül), „onkológus, az utóbbi tíz évben (!!?? – B.A.) az Egészségügyi Minisztériumban volt államtitkár. A 65 éves szakpolitikus kinevezése előtt a Vajdasági Onkológiai Intézetet vezette, emellett pedig évek óta sebészetet tanít az Újvidéki Egyetem Orvostudományi Karán”. Lehetséges, hogy még egyéb jövedelemforrásai is vannak.

A doktor úr „hobbija a búvárkodás, az ejtőernyőzés, a lovaglás, az orchideák, a zene és a régiségek”. Tagja a Vajdasági Magyar Vadászok Társasága (VMVT) elnökségének (másutt igazgatóbizottságának) is, de – a fotó alapján – az utazásokat is kedveli. Ez mind szép és jó, csak az ilyen luxust a vajdasági magyarok közül kevesen engedhetik meg maguknak. Ennyi elfoglaltság mellett kinek jutna még ideje, lenne kedve az egészségügyi közigazgatási munkára is?

Vickó Ferenc államtitkár a közéletben alig ismert. A sajtóban is csak elvétve szerepelt, ha valamelyik egészségháznak kellett átadni valamilyen adományból származó felszerelést, műszert.

Először 2021. február 10-én került fókuszba, amikor a szerb Egészségügyi Minisztérium „egy egészségügyi reformtervezet mutatott be”, amit „egészségügyi mestertervnek” neveztek. Ennek a célja az volt, hogy „átszervezzék a jelenlegi egészségügyi rendszert”, amelynek keretében „a Zentai Közkórház átminősítését és osztályok megszüntetését, jobban mondva kiszervezését, Nagykikindával való összeolvadását tervezte az illetékes minisztérium”.

Ada, Zenta és Magyarkanizsa lakosainak a kálváriája nem újkeletű. Visszavezethető egészen 1992-ig, amikor a szerb kormány rendeletet hozott a közigazgatási körzetekről, illetve „a minisztériumok és a különálló szervezetek feladatainak a székhelyükön kívüli ellátásáról”, amellyel e három magyar többségű községet a Nagykikindai körzethez csatolták.

„Vickó Ferenc a VMSZ egészségügyi államtitkára teljes mértékben részt vett és kiállt a szerb kormány egészségügyi reformja mellett, propagálta & védte a szerb kormány famózus reformtervezetét”.

– Az intézmény integrációnak nem lesz negatív hatása az egészségügyi személyzetre, sem pedig az egészségügyi ellátás elérhetőségére az Észak-bánáti körzet polgárai számára. Az egészségügyi intézmények konszolidációja várhatóan fokozatosan csökkenti majd az adminisztráció, a fenntartás költségeit, miközben növeli az összes szervezeti egység (egészségházak és közkórházak) kapacitásának kihasználtságát az Egészségügyi Központon belül – mutatott rá akkor dr. Vickó.

A sajtó 2021 decemberében számolt be államtitkárunk vitás felszólalásáról a második Nemzeti Onkológiai Fórumon, amelyiknek az volt a célja, hogy „felhívja a figyelmet a daganatos megbetegedések időben való felfedezésének fontosságára”. Az akciót Nincs várakozás címmel szervezték meg.

– A koronavírus csak rontott az egyébként sem rózsás helyzeten az egészségügyünkben. Azok az emberek pedig, akik esetleg hajlamosak a rákos megbetegedésekre, halogatták a vizsgálatokat, mert féltek a koronavírustól, és harmaduk már csak végstádiumban fordult orvoshoz. Esetükben már nem segítettek a terápiák – mondta Marko Milanović, a Szerbiai Páciensek Fórumának elnöke.

Dr. Vickó Ferenc, Véemeszes államtitkár a fórumon mindezek kapcsán ezt a szakmaiatlan és „szégyenletes nyilatkozatot” adta: „A másik fontos dolog, és ez lehet, hogy ez nem fog tetszeni az embereknek, de ki kell mondani, hogy a daganatos megbetegedések nem sürgős esetek”.

Predrag Slijepčević, a Leuka Egyesület képviselője, aki maga is leukémiából gyógyult, vitába szállt dr. Vickóval, és hozzátette, a rákos megbetegedések esetében kulcsfontosságú a betegség korai fázisban való felismerése.

Mindez a nemzeti közösségi és a közigazgatási ügyek, de a szakma iránti érzéketlenségére és járatlanságára is utal, ami alkalmatlanná teszi az általa betöltött posztra!

Dr. Vickó Ferencet mindezek ellenére 2024. május 16-án újból kinevezték egészségügyi államtitkárnak.

A VMSZ-nek nincsen másik embere erre a tisztségre? Államtitkárunkat mennyire érdekelheti egyáltalán az egészségügy helyzete? Mit lehet elvárni egy fikusz államtitkártól? Nem kinevezni, hanem kizárni kellett volna a VMSZ-ből, ha az nem a szófogadók és szolgalelkűek pártja lenne, mert aki Pásztor Bálinttal „szembe jön a párton belülről, azt elüti a vonat – természetesen képletesen mondva”.

Az Újvidéki Rádiónak van egy egészségügyi műsora minden csütörtökön délelőtt, Egészségügyi mozaik a címe. A műsornak nem csak arról kellene szólni, „hogyan őrizzük meg egészségünket az életvitel, a helyes táplálkozás és a pozitív gondolkodás segítségével”, hanem arról is, hogy milyen a helyzet az egészségügyben, a kórházakban, a falusi egészségházakban, milyen a gyógyszerellátás, stb. Meghívhatnák doktorunkat egy élő adásba, amelybe a hallgatók is bekapcsolódhatnának a kérdéseikkel, hozzászólásaikkal. Téma lenne bőven… Vagy az már többletmunkát igényelne?

A Szabó Angéla tömör, nemzeti közösségi tanulmánynak is beillő, egy magyar faluközösség életéről szóló tényszerű írásában bemutatott helyzet szinte minden vajdasági település állapotát tükrözi, de erről és a VMSZ vezetőinek visszás tevékenységéről sem a Vajdasági Magyar Nemzeti Tanács által „alapított” rezsimhű,  a közszolgálatú, de a független médiában se lehet olvasni, hallani. Miért?

– Kíváncsian várjuk, lesz-e foganatja a csantavéri tiltakozásnak, várjuk, hogy kiderüljön, 10 ezer ember kérése mennyit ér, mekkora súlya van – írja és kérdezi Szabó Angéla az említett írásában. A VMSZ és Vickó Ferenc, a (szégyen)párt államtitkára vajon megszólal-e a csantavéri polgárok petíciója kapcsán? Mit szól mindehhez a Magyar Nemzeti Tanács? Hallgat ezúttal is, mint általában?

„Tényleg nincsen, aki ezt (a hanyatlást – B.A.) megállítísa?“

Bozóki Antal

bozokiantal.blogspot.com

A képen: Vickó Ferenc (fotó: zrenjanin.rs)