Kiemelt Szerbia 

Rod Blagojević szélhámos börtöntöltelék mégsem lesz az USA új belgrádi nagykövete?

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump teljes kegyelmet adott a szerb származású Milorad Rod Blagojevićnek, Illinois állam volt kormányzójának, egykori demokratának, kongresszusi képviselőnek és a „Celeb vagyok, ments ki innen!” című valóságshow korábbi résztvevőjének, akit súlyos korrupció miatt ítéltek el.

Trump előző mandátumában már kegyelemben részesítette Blagojevićet, de ezúttal „teljes kegyelmet“ adott neki. Nem egészen érthető, mi a különbség a kettő között.

Mint már írtunk róla, Blagojević 2009-ben megpróbálta eladni vagy elcserélni azt a szenátusi helyet, amelyet Barack Obama elnökké választása után 2008-ban hagyott üresen. 2011-ben ítélték el.

Blagojević közel nyolc évet töltött le a 14 éves szövetségi börtönbüntetéséből, amelyet korrupciós vádak miatt szabtak ki rá.

A volt demokrata kormányzó kijelentette, hogy büszke „pártváltó”, és támogatja Donald Trump republikánus elnök visszatérését a Fehér Házba. Blagojević magát „trumpokratának” nevezte.

A szerb médiumokban napvilágot látott az a híresztelés, hogy az említett börtöntöltelék lesz az Egyesült Államok új szerbiai nagykövete. Ezt azonban Blagojević cáfolta.

Egyébként a szóban forgó kocapolitikus a napokban vendégszerepelt az Informer szélsőnacionalista nagyszerb televíziós csatorna egyik műsorában, ahol nagy szeretettel fogadták.

(Szerb és amerikai média nyomán, fotó: informer.rs)

A képen: Rod Blagojević és Dragan J. Vučićević, az Informer tulajdonosa

Hasonló bejegyzések