a benes 123Egyéb 

Megdöbbentő: a csehek fele érvényben tartaná a Benes-dekrétumokat

a benes 123A cseh közvélemény mintegy fele úgy véli, a Benes-dekrétumokat továbbra is érvényben kell tartani – derült ki abból a decemberi országos közvélemény-kutatásból, amelynek eredményét most hozták nyilvánosságra Prágában.

A CVVM közvélemény-kutató központ felmérése szerint azt az álláspontot, miszerint a csehszlovákiai szudétanémetek és magyarok kitelepítését elősegítő rendeleteket el kellene törölni, a megkérdezettek csupán 14 százaléka vallotta. Valamivel több, mint egyharmad nem tudott, illetve nem akart véleményt mondani.

A CVVM rámutatott, hogy a Benes-dekrétumok kérdésében az egyes korosztályok véleménye között nagy eltérések vannak. A 60 éven felülieknél a megkérdezettek kétharmada utasítja el a Benes-dekrétumok eltörlését, a 29 éven aluliaknál pedig nem egészen egyharmad. Míg az idősebbek körében mintegy 50 százalékos a meggyőződés, hogy a dekrétumok igazságosak voltak, a fiatalok körében ez alig egyharmad.

Eduard Benes csehszlovák államfő második világháború után kiadott dekrétumai alapján a csehszlovákiai németeket és magyarokat megfosztották állampolgárságuktól, és vagyonukat elkobozták. Mintegy hárommillió németet később kitelepítettek az országból, míg a szlovákiai magyarok kitelepítését a potsdami nagyhatalmi értekezlet 1945 nyarán nem hagyta jóvá. A csehszlovák hatóságok ezért a „magyar kérdést” más eszközökkel, lakosságcserével, illetve a felvidéki magyarság úgynevezett reszlovakizációjával próbálták „megoldani”.

A képen: Eduard Benes

Magyar Nemzet nyomán F. L.

Hasonló bejegyzések