Urnazárás utáni választási helyzetkép (23 óráig)
Befejeződött a rendszerváltás utáni hetedik magyarországi országgyűlési választás.
A több mint 3176 településen kialakított 10 386 szavazókör reggel 6 órakor nyitott, és este 7 óráig várták a mintegy 8 millió választásra jogosultat.
22:50 Több mint 60 százalékos feldolgozottságnál 9 fővárosi és két vidéki választókerületben vezet a baloldal
Az országosan leadott szavazatok több mint 60 százalékos feldolgozottsága alapján 9 fővárosi, egy Csongrád és egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei választókerületben vezet a baloldal, az ország 95 választókerületében a Fidesz-KDNP jelöltjei állnak az első helyen.
A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint az országosan leadott szavazatok 60,15 százalékának összesítése után a 18 fővárosi választókerület közül kilencben az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP közös jelöltje vezet. Első helyen áll jelenleg a III. kerületben Kiss László, a IV. kerületben Kiss Péter, a VII. kerületben Oláh Lajos, a X. kerületben Burány Sándor, a XIII. kerületben Hiszékeny Dezső, a XIV. kerületben Tóth Csaba János és a XV. kerületben Móricz Eszter, a XX. kerületben Hiller István és a XXI. kerületben Szabó Szabolcs.
Ezek mellett ugyancsak a baloldali összefogás közös jelöltje, Szabó Sándor vezet egy Csongrád megyei választókerületben, Szegeden. Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2-es választókerületében, Miskolcon Varga László áll az első helyen.
Az országos listákra leadott szavazatok 60,15 százalékos feldolgozottságánál a pártlistákra leadott szavazatok alapján a Fidesz-KDNP 45,52 százalékon áll. Az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP 24,35 a Jobbik 21,32 százalékon áll.
Az LMP az eddigi adatok szerint 4,79 százalékot szerzett. Továbbra is a Munkáspárt áll az ötödik helyen 0,6 százalékkal.
A leadott szavazatok 62,85 százalékának összesítése után a Fidesz-KDNP 134 parlamenti mandátumot szerezhet, ami 67,34 százalék. Az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP összesen 40, a Jobbik 25 mandátumot szerezhet a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint.
22:31 Magyar Alkony
37,12%-os feldolgozottság mellett Kisgergely András (a Magyar Hajnal bizniszpárt elnöke) 0,64%-ot ért el, a cigánypárt pedig 0,99%-ot.
22:21 Szoros verseny a harmadik helyért
55.57 feldolgozottsági adatok szerint a listás szavazatok arányok megoszlása: Fidesz 45,22, MSZP-EGYÜTT-DK-PM-LMP 24,44, Jobbik 21,53, LMP 4,76 százalékon áll.
22:10 Már egymást tépik a balosok?
A hvg értesülései szerint (bár „csak” egy háttérembertől tudják) az Együtt-PM-nél az a vélemény, hogy kár volt a Kormányváltók közé állni. Az EP választásra a szocialistáktól külön készülnek.
A portál úgy tudja a háttérembertől: az Együtt-PM központjában azt már biztosnak látják, hogy a Kormányváltók egy kudarcos történet. A siker gátja elmondása szerint a Magyar Szocialista Párt volt, illetve azon belül Mesterházy Attila, aki másodszor is súlyos vereséget szenvedett Orbán Viktortól.
21:44 35,92%-os feldolgozásnál
47,06%-on áll a Fidesz, 23,24%-on a baloldal, 21,62%-on a Jobbik, 4,48%-on az LMP.
21:34 Ilan Mor izraeli nagykövet most távozott
az MSZP székházából – jelenti helyszíni tudósítónk.
21:29 Listás összesítés 22,72 százalékos feldolgozottságnál
Az országos listákra leadott szavazatok 22,72 százalékos feldolgozottságánál a pártlistákra leadott szavazatok száma a következő:
1. FIDESZ-KDNP (48,19 százalék, 253.404 szavazat)
2. MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP (22,06 százalék, 115.977 szavazat)
3. JOBBIK (21,64 százalék, 113.773 szavazat)
4. LMP (4,22 százalék, 22.196 szavazat)
5. MUNKÁSPÁRT (0,60 százalék, 3.159 szavazat)
6. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT (0,45 százalék, 2.366 szavazat)
7. SERES MÁRIA SZÖVETSÉGESEI (0,38 százalék, 2.004 szavazat)
8. ZÖLDEK PÁRTJA (0,35 százalék, 1.843 szavazat)
9. SZOCIÁLDEMOKRATÁK (0,28 százalék, 1.451 szavazat)
10. EGYÜTT 2014 (0,26 százalék, 1.380 szavazat)
11. SEM (0,22 százalék, 1.134 szavazat)
12. KTI (0,20 százalék, 1.034 szavazat)
13. JESZ (0,19 százalék, 1.012 szavazat)
14. FÜGGETLEN KISGAZDAPÁRT (0,18 százalék, 961 szavazat)
15. MCP (0,16 százalék, 839 szavazat)
16. ÖSSZEFOGÁS (0,12 százalék, 625 szavazat)
17. ÚDP (0,06 százalék, 308 szavazat)
18. ÚMP (0,04 százalék, 197 szavazat)
Az országos pártlistákra és a nemzetiségi listákra leadott összes érvényes szavazat: 525.800
21:27 Nagyon szoros eredmény Szolnokon
A Jász-Nagykun-Szolnok 1. választókerületben Baráth Zsolt szoros eredménnyel egyelőre a harmadik helyen áll.
21:26 Diadalittas várakozás a Fidesznél
Este fél kilencre nagyjából ezer ember gyűlt össze a Bálna déli oldalán kialakított nézőtéren. A színpad már áll, ahol később felszólalók is várhatók, egyelőre azonban csak a választási műsorok között váltogatnak, ezt kivetítőn követik a szimpatizánsok. Természetesen nem hiányoznak az Orbán Viktort éltető transzparensek sem, de ezek inkább minőségükben, mint számukban kiemelkedőek. „Köszönjük Viktor, Isten óvjon!” – áll egy idősebb hölgy tábláján a felirat, a miniszterelnök arcképe mellett. A majálist idéző büfésor mellett padokon ülnek a fideszesek, előttük egyre többen állnak, ahogy gyűlnek az emberek. Hőzöngést inkább csak a szocialisták kaptak, amikor Veres Gábor szóvivő arról beszélt a tévében, hogy az MSZP egy „elegáns párt”, így a választási vereség után sem fognak utcára vonulni.
A „tolvaj kormány” kifejezést már végképp nem díjazták a narancsosok, igaz, ez Veres Gábor szájából tényleg röhejesen hatott, lássuk be. Helyszíni tudósítónk szerint az emberek átlagosak, inkább a középkorosztály képviselteti magát. Míg a Fidesz vendégei és politikusai a sajtótól elzárt második emeleten trécselnek -ez az üvegfalak miatt látható-, addig a kinti kivetítő előtt egy fülhallgatóval a fülében ordibáló orbánista úriember fárasztja a szimpatizánsok józanabbik részét. Sajtótájékoztató Kocsis Máté kommunikációs igazgató megszólalása óta nem volt.
21:25 A Jobbik vezet Miskolcon
3,22 százalékos feldolgozottság mellett 38,11 százalékkal vezet Pakusza Zoltán a Jobbik jelöltje Borsod-Abaúj-Zemplén megye második választókerület, Sebestyén László, a Fidesz-KDNP-jelöltje a második, 33,56 százalékkal.
21:15 Kuncze nem lesz képviselő
A szigetszentmiklósi körzetből származó információ szerint a választókörzetben listán 20 %-kal vezet a Fidesz a kormányváltók előtt. Ennél valamivel szorosabb az egyéni küzdelem, Kuncze Gábor körülbelül 10%-os lemaradásban van a kormánypártok jelöltje Bóna Zoltán előtt.
20:55 Valamennyi szavazókört bezárták
Bezárták vasárnap este az ország mind a 10 386 szavazókörét – jelentette be Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője a Nemzeti Választási Központban tartott sajtótájékoztatóján néhány perccel este 9 előtt.
Utoljára azt a főváros XIII. kerületében található szavazókört zárták be, amelyet az átjelentkezéssel szavazók számára jelöltek ki.
20:18 Századvég: befoghatja a Jobbik a baloldalt
A Századvég Alapítvány vasárnapi elemzése szerint a Fidesz-KDNP 47-51 százalékos, a baloldali közös lista 19-23 százalékos, a Jobbik 18-22 százalékos, az LMP 3-7 százalékos eredményre számíthat a szavazatok összeszámlálása után.
Az intézet az MTI-hez kora este eljuttatott tájékoztatásában közölte, kutatásukat ezer, a voksoláson részt vett, véletlenszerűen kiválasztott felnőtt telefonos megkérdezésével végezték napközben 8 és 18 óra között.
A Századvég felmérése alapján a végleges részvételi arány 60-62 százalék közé várható.
Juhász Attila, a Political Capital vezető elemzője a fél hatkor mért részvételi adatok alapján szintén arra számít, hogy körülbelül a választásra jogosultak 62 százaléka járulhatott az urnák elé. Ez az utóbbi három országgyűlési választáson tapasztaltnál is alacsonyabb érték. Az MTI-nek nyilatkozó elemző szerint ebből az adatból önmagában nem lehet következtetni a végeredményre, korábbi feltételezések alapján azonban a baloldalnak inkább a magasabb részvétel kedvezett volna, a voksolás előtt ugyanakkor a Jobbik és kisebb mértékben a Fidesz erősödését mérték a kutatások.
A Political Capital munkatársa szólt arról is, hogy nem lett komolyabb bonyodalom az életszerűtlenné vált kampánycsend megszüntetéséből. Kiderült továbbá, hogy bár a politikusok az utolsó percig megpróbálták mozgósítani a szavazókat, mégsem sikerült voksolásra bírniuk látványosan nagyobb tömegeket, mint korábban.
Hidvégi Áron, a Századvég közvélemény- és piackutatási igazgatója szerint általánosságban az alacsonyabb részvételi arány azoknak a pártoknak kedvez, amelyeknek jó a mozgósító ereje, és aktív, elkötelezett szavazóbázissal rendelkeznek, a tapasztalatok alapján pedig a 65 százalék alatti részvételi arány a jobboldalnak, míg az ennél magasabb szavazási hajlandóság a baloldalnak kedvez.
A Századvég munkatársa a kampánycsend eltörlését pozitívumként értékelte a demokratikus közélet szempontjából, hiszen szerinte a választópolgároknak így lehetősége adódik, hogy az utolsó pillanatig tájékozódhassanak döntésük előtt. Az első tapasztalatok szerint a baloldal az utcai jelenlétet fokozására használta a meghosszabbított kampányt, míg a Fidesz inkább a passzívabb jobboldali szavazókat aktivizálta – fűzte hozzá Hidvégi Áron.
A Nézőpont Intézet vasárnapi felmérése szerint az országgyűlési képviselő-választáson a Fidesz-KDNP-re a résztvevők 48 százaléka szavazott, a kormányváltó összefogásra 27 százalék, a Jobbikra 18 százalék, az LMP-re pedig 6 százalék. A vasárnap készített felmérés szerint más párt nem kerülhet be a parlamentbe.
20:11 Lendvai Ildikó a Jobbikra irigykedik
Megérkezett Lendvai Ildikó is, aki újságírói kérdésre elmondta: ma reggel elment szavazni, majd unokázott, aztán az ATV-ben értékelte a helyzetet, a késő estét pedig egy baráti társaságnál tölti, nem volt sem fodrásznál, sem kozmetikusnál. Bízik a győzelemben, baromira dühös lenne, ha a Fidesz ismét kétharmadot szerezne, szerinte ugyanis a kétharmad senkinek sem tesz jót. Hozzátette: ők távol állnak a kétharmadtól. Majd azt is megtudtuk, hogy új politikai struktúrára lenne szükség, illetve meg kellene találniuk az utat a fiatalokhoz, hiszen most az ifjúság nagy része a Jobbik szimpatizánsai között található.
19:55 Vissza ötven évet
A Fidesz a Bálnában tartja eredményváróját, kollégánk pedig annak ellenére, hogy korábban -a sajtó számos más képviselőjével egyetemben- nem kaphatott sajtóakkreditációt, végül bejutott az épületbe, és még másznia sem kellett. Kocsis Máté, a párt kommunikációs igazgatója tartott sajtótájékoztatót, melyben mindössze annyit közölt, hogy hivatalosan vége a választásoknak -bár még vannak olyan körzetek, ahol hosszú sorok állnak-, majd köszönetet mondott a szavazóknak és az aktivistáknak. Kocsis szerint nagyságrendekkel kevesebb jogsértés történt a mai választáson, mint azt a korábbi példák mutatták, igaz, most is mind a Fidesz, mind az MSZP trükkökhöz folyamodott.
A részvételi arányt átlagosnak ítélte meg, az eddig látott adatok szerint azonban az némileg elmarad az elmúlt választások számaitól. A Bálna biztosítottsága egyébként elsőrangú, még az újságíróknak is fémdetektoros kapunk kell átlépniük, az épületben pedig húsz méterenként egy marcona biztonsági őr áll, arra várva, hogy erélyesen megkérdezze nézelődőket, mégis, mit csinálnak. Helyszínen tartózkodó kollégánk ezt az érzést leginkább ahhoz tudta hasonlítani, mintha valaki a hetvenes években tévedt volna be kokárdában az MSZMP angyalföldi pártszékházába.
19:50 A Fidesznek semmi sem volt drága, semmi sem volt szégyentelen
A Jobbik nevében nagyon szépen köszönjük minden állampolgárnak, aki élt az állampolgári jogával, részt vett a szavazáson, hogy ezáltal is beleszóljon a közéletbe, politikába, ami a következő négy évet nagy mértékben meghatározza – mondta Mirkóczki Ádám az urnazárást követő sajtótájékoztatóján.
A Jobbik szóvivője felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzeti párt hetek, hónapok óta pozitív kampányt folytat, s folyamatosan mindenkit a szavazásra buzdított. Ezzel szemben más pártok sárdobálással, negatív kampánnyal voltak elfoglalva, amely ezúttal is meghozta azt az eredményt, nagyon sokan távol maradtak a választástól.
Ez mindenképpen a magyar közélet egyfajta apátiába süllyedését mutatja – tette hozzá. Nagyon sajnáljuk, hogy a többi politikai erő nem abban volt érdekelt, hogy minél magasabb részvételi arány legyen, hanem a saját önös érdekeiket tartották szem előtt, s mások mocskolását. A negatív kampánynak sajnos van ilyen hatása, hogy nagyon sokan távol maradnak a voksolástól.
Mirkóczki Ádám felhívta a figyelmet arra, hogy sajnálatos módon a négy évvel ezelőtti problémákat nem sikerült megoldani – utalt az átjelentkező szavazók megpróbáltatásaira. A párt felháborítónak tartja, hogy míg a Nemzeti Választási Iroda jó előre tudhatta, hogy hová mennyi választópolgár várható, aki nem saját lakóhelyén szavaz, erre nem tudtak érdemben felkészülni.
Emlékeztetett: 2010-ben ugyanezen probléma miatt épp a Fidesz tartotta alkalmatlannak, botrányosnak a választás lebonyolítását, miközben eltelt négy év, kétharmados kormánytöbbség, és ezt az apró, kezelhető problémát máig sem sikerült megoldani.
Mirkóczki Ádám emlékeztetett: a Fidesz legitimizált választási csalásokat, mint például a szavazók buszoztatását. Internetes források több helyről számoltak be ilyen esetről, ezekről az Alfahir.hu is beszámolt. A buszoztatás mellett azonban például Gyöngyöspatán a Fidesz 300 tyúkot osztott ki a helyi cigányságnak. Mirkóczki szerint nem véletlen, hogy a Fidesz most azzal él, amivel korábban az SZDSZ és az MSZP tündökölt. Jól mutatja a kiélezett küzdelmet, s ezért semmi sem volt drága, semmi sem volt szégyentelen a Fidesznek. Ez az ő szégyenük.
A Jobbik reménykedve várja az eredményeket, a mi lelkiismeretünk 100 százalékig tiszta, ami a kampányt és a választást illeti – tette hozzá. Sajnáljuk, hogy a Jobbik példáját egyetlenegy más párt sem követte, ugyanakkor nagyon kíváncsiak várjuk a részeredményeket, és az eredményt.
A Nézőpont Intézet vasárnapi felmérése szerint az országgyűlési képviselő-választáson a Fidesz-KDNP-re a résztvevők 48 százaléka szavazott, a „kormányváltó összefogásra” 27 százalék, a Jobbikra 18 százalék, az LMP-re pedig 6 százalék.
Mirkóczki Ádám erre reagálva arról beszélt, hogy a kutatóintézet jelentését nem szeretné elemezni, egyrészt azért, mert a Nézőpont adatai voltak azok, amelyek a legmeredekebben elrugaszkodtak a valóságtól, másrészt pedig tudomása szerint az exit poll azt jelenti, hogy a szavazófülkéből kijövő embereket kérdezik meg, míg a mostani felmérés telefonos adatfelvételen alapult. Kiemelte: a részeredményt és a tényleges eredményt kell majd kommentálni.
19:41 Sorra zárnak be a szavazókörök
Este 7 óra után folyamatosan rögzítik a szavazókörök a bezárásról szóló adatot a választási informatikai rendszerben, közel 8200 szavazókör bezárását már rögzítette a rendszerben, de ez a szám percről percre nő – mondta el az MTI érdeklődésére Danku Csaba, a Nemzeti Választási Iroda elnökhelyettese.
Mint mondta, a negyed 8-as adatokból egyelőre nem látszik, melyik szavazókörben van még hosszú sorbanállás, és melyik szavazókör zárt már be ténylegesen, csak nem rögzítette még ezt az adatot.
Megjegyezte: a fővárosban a XIII. és XIV. kerületben van arról információja az NVI-nek, hogy hosszú sorban állnak még a szavazni kívánók.
Az országgyűlési választáson 10 386 szavazókör működött.
19:38 Mesterházy nem túl lelkes
Mesterházy Attila benézett a sajtószobába, megköszönte a sajtó közreműködését, azt azonban elmondta, hogy nem szeretne interjút adni, majd később. Nem tűnt túl lelkesnek, azt mondta várjuk meg az eredményeket – jelenti helyszíni tudósítónk.
19:33 Megkezdték a levélszavazatok felbontását is
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) vasárnap este 7 órakor megkezdte az irodához érkezett közel 110 ezer levélszavazat felbontását és a szavazólapok szkennelését, a munkát az iroda mintegy 80 munkatársa végzi.
Szkennelésre – a kézi számolást megelőzően – azért van szükség, hogy a levélszavazatok előzetes eredményét gyorsan közölni tudják.
Levélben a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar választópolgárok szavazhattak az országos listára.
Az NVI hétfőtől a beérkező levélcsomagok külső borítékját bontotta fel, és ellenőrizte a szavazási iratok érvényességét, de a szavazatot tartalmazó lezárt borítékok felbontásával megvárták a vasárnap este 7 órát.
Pálffy Ilona, az NVI vezetője a Nemzeti Választási Bizottság vasárnap délutáni ülésén azt közölte, vasárnap reggelig összesen 146 ezer levélszavazatot adtak le az arra jogosultak. Összesen 195 ezer levélben szavazót vett fel a névjegyzékbe az NVI.
Pálffy Ilona az NVB előtt azt mondta, várhatóan 25 három fős csoport bontja majd fel a levélszavazatokat. Megjegyezte: a „szűk kapacitás” az emberi erőforrás lesz, de reményei szerint éjjel 1 órára végeznek a szavazólapot tartalmazó borítékok bontásával és szkennelésével. Négy szkennelőgép fogja beolvasni a szavazatokat.
19:22 Befejeződött a választás
Este 7 órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3176 településén kialakított 10 386 szavazókörben a vasárnap tartott országgyűlési választáson. Azok a szavazni akarók, akik már a sorban állnak, még leadhatják voksukat.
A nap folyamán több szavazókörben hosszú sorok álltak, mindenekelőtt az átjelentkezők nagy száma miatt.
Amíg valamennyi szavazókör be nem zár, addig nem indulhat el az előzetes eredmény közlése a Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldalán sem.
A szavazókörök bezárása után a szavazatszámláló bizottságok hozzákezdhetnek a voksok szétválogatásához és összeszámlálásához.
A szavazatszámláló bizottságoknak először több adminisztratív feladatot el kell végezniük, mielőtt az urnákat felbonthatnák: összecsomagolják az elrontott és fel nem használt szavazólapokat, és jegyzőkönyvben rögzítik a szavazáson megjelentek számát.
Csak ezek után bonthatják fel az urnákat.
A bizottságoknak ellenőrizniük kell, hogy az urnák sértetlenek-e, ha nem, akkor ezt rögzíteniük kell a rendkívüli események jegyzőkönyvében. (A bizottság dönt arról, hogy – az eset körülményeit is figyelembe véve – az urna sérülését figyelmen kívül hagyva belekeveri annak tartalmát a többi szavazólap közé, vagy a sérült urnát nem bontja fel.)
Először a mozgóurnát bontják fel, megkeresik benne az ellenőrző lapot, ha az nincs benne, az urnában lévő összes szavazólap érvénytelen. Ezután felbontják a szavazóhelyiségben használt urnákat, és azok tartalmát összekeverik a mozgóurnák tartalmával. Felbontják a borítékokat, kiveszik a szavazólapokat, és különválogatják az egyéni, pártlistás és nemzetiségi szavazólapokat.
A bizottság jelöltenként és listánként külön-külön megszámlálja a szavazatokat, kötegeli és a kötegre jelöltenként/listánként külön-külön ráírja az érvényes szavazatok számát.
A bizottság külön csomagolja azokat a szavazólapokat, amelyeken nincs pecsét. A szavazólapok hátoldalára ráírják, hogy a bélyegzőlenyomat hiánya miatt érvénytelenek, majd kötegelik és a rendkívüli események jegyzőkönyvében rögzítik az ilyen szavazólapok számát, de ezt a szavazóköri jegyzőkönyvben nem kell feltüntetni.
Külön csoportba teszik a lebélyegzett, de érvénytelen szavazatokat (amelyeken egyetlen körben sincs, illetve több körben van x vagy + jel, kiesett jelölt neve mellett szerepel a szavazat, vagy a választópolgár ceruzát használt). Érvényesnek fogadják el azt a szavazatot, amelyen egy körben van tollal írt x vagy + jel.
A szavazatszámláló bizottság a szavazatokat minden esetben legalább kétszer számolja meg. Az ismételt számlálást addig folytatja, amíg annak eredménye valamely megelőző számlálás eredményével azonos nem lesz.
A szavazatszámláló bizottság jegyzőkönyvvezetője a szavazatok első összeszámlálásának eredményéről haladéktalanul adatlapot állít ki, amelyet telefonon, telefaxon vagy az adatlapok szállításával azonnal továbbít a helyi választási irodához, amely haladéktalanul rögzíti azokat az informatikai rendszerben.
A szavazatszámláló bizottság a szavazatok megszámlálása után megállapítja a választás szavazóköri eredményét, a szavazatok összeszámlálásáról és a szavazóköri eredmény megállapításáról jegyzőkönyvet állít ki.
Azt követően, hogy a szavazatszámláló bizottság már megállapította a szavazókörben a szavazás eredményét, a szavazatok újraszámlálására csak jogorvoslati eljárás keretében van lehetőség, és arra kizárólag a jogorvoslatot elbíráló szerv jogosult. A szavazatszámláló bizottság a jegyzőkönyveket, választási iratokat, nyomtatványokat és szavazólapokat – az urnával együtt – haladéktalanul a helyi választási irodához szállítja.
Lesz azonban 106 szavazókör, ahol nem bontják fel vasárnap este az urnákat: ezek „megvárják” a külképviseleteken, illetve a más magyarországi településeken leadott (átjelentkezők által leadott) szavazatokat. Az „utazó” voksokat a választás utáni szombaton keverik bele ennek a 106 szavazókörnek az urnáiba.
Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság a jegyzőkönyvek alapján összesíti a szavazatokat, és állapítja meg a választás eredményét.
19:11 Fidesz-szimpatizáns Gyurcsány-rajongó az MSZP székházánál
Este 7 órakor megjelent az első szimpatizáns az MSZP székházánál, aki szerint Gyurcsány Ferenc nagyon jó miniszterelnök volt és a szocialisták ott rontották el, hogy 2006-ban „feldobták”. Azt azért bevallotta, hogy a baloldal is követett el hibákat. Szerinte egyébként akár a Fidesz is nyerhet, mert az sem áll távol tőle – mondta el portálunknak.
Az MSZP székházban egyelőre csak néhányan lézengenek, a bejáratnál pedig Horn Gyula könyvéhez lehet hozzájutni.
19:10 Nézőpont exit poll: Fidesz-KDNP 48, kormányváltók 27, Jobbik 18, LMP 6
A Nézőpont Intézet exit poll felmérése szerint a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson a Fidesz-KDNP-re a résztvevők 48 százaléka szavazott, a kormányváltó összefogásra 27 százalék, a Jobbikra 18 százalék, az LMP-re pedig 6 százalék. A vasárnap készített felmérés szerint más párt nem kerülhet be a parlamentbe.
18:55 8 órára minden szavazókör be fog tudni zárni
Legkésőbb 8 órára valamennyi szavazókörben be tud fejeződni a szavazás – mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke vasárnap.
Az NVI elnöke a Nemzeti Választási Bizottság tagjait tájékoztatva elmondta: este 7 órakor – ahol még sorban állás lesz – beáll a sor végére egy szavazatszámláló bizottsági tag, valamint egy közterület-felügyelő. Akik a sorban állnak, még leszavazhatnak, de a 7 óra után érkezők már nem voksolhatnak.
Mint mondta, a XI. kerületben például 30 szavazatszámláló bizottsági tag hat asztalnál fogadja a szavazni szándékozókat, akik 15-20 perces várakozás után voksolhatnak.
alfahír