Már tuti: plagizált a szerb belügyminiszter „doktori disszertációja”
Pontos és helytálló a nagy-britanniai egyetemeken dolgozó három tudós állítása, miszerint Nebojša Stefanović belügyminiszter doktori disszertációja plágium, jelentette ki Dana Popović, a belgrádi Közgazdasági Kar tanára.
Mint ismeretes, a Peščanik oldalon vasárnap jelent meg a cikk, amelyben Uglješa Grušić (a Nottinghami Egyetem docense), Branislav Radeljić (a Kelet-Londoni Egyetem rendkívüli tanára) és Slobodan Tomić (a londoni közgazdasági és politikatudományi iskola doktorandusza) azt állította, komoly jelek utalnak arra, hogy Stefanović doktori disszertációjának jelentős része plágium.
A Politika napilap mai számában közölt szerzői cikkében Danica Popović azt írja, elolvasta Stefanović munkáját, amely tegnap óta az interneten is olvasható. “A plágiumról szóló minden állítás igaz. Lapozzák fel a disszertáció 14. oldalát és rájöhetnek, hogy ez a Decentralizáció, mint Szerbia további fejlődésének kiindulópontja című 2006-ban kiadott kézikönyv 94. oldalával azonos szöveg. Lapozzanak az 59. oldalra és maguk is meggyőződhetnek arról, hogy a disszertáció utolsó bekezdése megtalálható a Menedzsment a fenntartható fejlődés szolgálatában című 2012-es kiadványban is”, sorolja Dana Popović, aki kiemelte, leellenőrizte a doktori disszertáció minden részét és minden olyan szöveget, amelyről azt állították, hogy Stefanović átírta őket, s arra a következtetésre jutott, hogy a brit egyetemeken oktató tanároknak igazuk van, plágiumról van szó. Mint írja, van, ahol szó szerinti plágiumról van szó, van, ahol mozaikosról, ahogy a Harvardon nevezik a “koppintás” ezen fajtáját az idézetekkel kapcsolatos utasításban. Dana Popović megismételte, a szó szerinti plágium más szerző szövegének átmásolásával keletkezik, a mozaikszerű pedig más szövegének némi átfogalmazással történő átvételével, amikor is az átfogalmazás célja az, hogy a plágium ne legyen azonos az eredetivel.
A Megatrend egyetem rektorának, Mića Jovanovićnak azon állítását kommentálva, miszerint Stefanović 200 megkérdezett bevonásával felmérést készített munkájához, Dana Popović kategorikusan tagadja, hogy a disszertációban ilyesminek nyoma lenne. “A munkában egyetlen egy táblázat nincs! A tartalomban azt írja, hogy a záró megjegyzések után következik a függelék, nos, gondoltam, ott lesz. S mi derül ki? Függelék sincs! A 182. oldalon befejeződnek a záró megjegyzések, a 183. oldalon, ahol a jelzett függeléknek kellene lennie – megintcsak semmi. Itt az irodalomjegyzék kezdődik, amivel a munka be is fejeződik”, írja Dana Popović, aki hozzáteszi, kíváncsian várja a bizottság magyarázatát azzal kapcsolatban is, hogy egy doktori disszertációban, amelynek a címe A stratégiai menedzsment új szerepe a helyi önkormányzatok irányításában (Belgrád város példája), kevés kivétellel, miért nem esik szó Belgrádról.
Nebojša Stefanović 2013 júniusában védte meg doktori disszertációját a belgrádi Megatrend egyetemen. A plágium gyanúja miatt kipattant botrány napok óta lázban tartja a szerbiai közvéleményt, annál is inkább, mert az ezzel kapcsolatos első hírt megjelentető Peščanik oldalt hamarosan hackertámadás bénította meg, ami miatt még Aleksandar Vučić kormányfő is magyarázkodni kényszerült.
VajdaságMa nyomán