Egyéb 

Šešelj televíziós szereplése: „Srebrenicában nem volt népirtás, a szerbek önvédelemből lőttek a muzulmánokra”

a seselj09Vojislav Šešeljt, a Szerb Radikális Párt elnökét múlt héten meghívta a Happy Televízió stábja, hogy szerepeljen a Ćirilica c. kibeszélő sóműsorban. Mivel problémák akadtak az egyeztetéssel, a műsor elmaradt.

Ezúttal azonban sikerült megállapodni, s a Hágából visszatért csetnikvajda a képernyőre került. Kikötése volt, hogy a műsort élőben sugározzák, aminek eleget tettek.

Šešeljt eddig médiazárlat alatt tartották, kiszabadulása óta ez volt az első eset, hogy szerepelhetett egy nagyobb televízióban. Sokan arra számítottak, a kétórás műsort elsősorban arra használja fel, hogy szapulja és kompromittálja tanítványait és mai ellenségeit, Vučićot és Nikolićot, de furcsamód alig foglalkozott velük.

Főleg a betegségéről beszélt, majd arról, hogyan barátkoztott, viccelődött, kártyázott szerb és horvát rabokkal egyaránt. Szórta az anekdotákat a börtönéletről.

Aztán a beszélgetés hirtelen komolyra fordult.

A műsorvezető Srebrenicával kapcsolatos kérdésére, Šešelj azt mondta, hogy a hétezer áldozatról szóló adatok hamisak, „a szerbek mindössze ezer muzulmánt öltek még, kizárólag hadifoglyokat”. Tehát szerinte nem voltak köztük civilek. Azt nem tagadta, hogy a szerbek is követtek el háborús bűnöket Srebrenicában, de „ezekről sem Karadžić, sem Mladić nem tudott”.

Mint mondta, nem minden gyilkosság volt szándékos, „spontán” esetek is akadtak. Szavai szerint egyik alkalommal tíz felfegyverkezett szerb katona száz muzulmán hadifoglyot terelt a kravicai Földműves Szövetkezet csarnokának irányába. A muzulmánok nem voltak megkötözve, senki sem gondolt arra, hogy bárkinek meg kell halnia. Egy fogoly azonban kikapta a puskát az egyik szerb katona kezéből és lelőtte. Erre a többi szerb katona bepánikolt és lőnni kezdett a muzulmánokra. Vagyis minden „spontán” történt.

Gyomorforgató volt hallgatni ezt a képtelenséget.

Aki kíváncsi a csetnikvajda kétórás monológjára, rendelkezésére áll a mellékelt videó.

K. P.  

Hasonló bejegyzések