Ijesztő jelenség Szerbiában: Rendőrség a rendőrségen belül?
A szerb kormány határozata alapján – amelyet Aleksandar Vučić írt alá – a belügyminisztérium kereteiben ún. „segédrendőrséget” hoznak létre, vagyis a balkáni országban lesz egy rendőrség a rendőrségen belül.
A belügyminiszter akár pályázat nélkül is alkalmazhat segédrendőröket, a 18–50 éves korhatár közötti jelöltekkel szemben támasztott feltétel pedig, hogy munkanélküliek legyenek, négyéves középiskolai végzettséggel.
Az új erő tagjai Szerbia területén belül bárhol szolgálhatnak, bevetési területük tehát nem lesz a lakhelyükhöz kötött. Bérük a szerbiai átlagfizetés hetven százalékát teszi ki. A hagyományos kékkabátosokhoz hasonlóan egyenruhát, fegyvert viselnek majd, illetve szolgálati jelvényt is kapnak. Mindenható parancsnokuk természetesen Nebojša Stefanović belügyminiszter lesz.
Feltevődik a kérdés: vajon mi szüksége van a szerb kormánynak egy újabb fegyveres egységre a már meglévő mellett? A választ nem nehéz kitalálni.
Teleprompter nyomán F.J.