Anyaország 

Reakciók Gyurcsány Ferenc kezdeményezésére

Magára maradt Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció (DK) azzal a kezdeményezésével, hogy vonják meg a határon túli magyarok szavazati jogát – írja a Magyar Nemzet Online.

A szocialista párt számít ugyan a DK-ra mint választási szövetségesre, de ebben a kérdésben nem értenek egyet. Tegnap határozottan közölték, ők nem vonnák meg senki szavazójogát.

Az LMP már korábban elutasította az elképzelést, mélységesen megdöbbentőnek tartva, hogy Gyurcsány Ferenc „újra és újra a magyarok megosztásán dolgozik, most épp a határon túl és a belül élők közé akar éket verni”.

Hasonló állásponton vannak a határon túli szervezetek is. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a helyi Krónika nevű újságnak azt mondta, hogy

„Gyurcsány Ferenc ismét csak azt bizonyítja, hogy a politikai fantáziája és kreativitása eléggé korlátolt”.


Elutasító volt Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is, ő szomorúnak nevezte, hogy a baloldal ma sem talál más választási témát, mint a nemzet összeugrasztása és a határon túli magyarok ismételt kampánytémává emelése.

Az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) vezető Szilágyi Zsolt arról számolt be, semmi meglepő sincs a lépésben, hiszen amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök volt, akkor is a határon túli magyarok ellen kampányolt.

A Magyar Közösség Pártja a szlovákiai megyei választások miatt most nem kívánta kommentálni a történteket.

A délvidéki Vajdasági Magyarok Szövetsége elnökének, Pásztor Istvánnak „kommentározását” pedig portálunk már korábban közölte.

(MNO nyomán)

Hasonló bejegyzések