Anyaország Kiemelt 

Maffiózókkal szövetkezett a Fidesz a romák szavazataiért?

Hatmilliárd forintos költségvetési csalás elkövetőivel szövetkeztek a roma szavazatok megszerzéséért a csongrádi fideszesek – derül ki a magyarországi Hír TV Célpont című műsorából.

A tévé szerint milliárdos maffiózók politikai védettségért cserébe azt ígérték, hogy a csongrádi romák és a cigánysorokon élő szegények a Fideszre szavaznak majd a parlamenti választásokon.

A rendszer főpróbája most hétvégén lesz, a hódmezővásárhelyi polgármester-választáson és a kiskunhalasi időközi önkormányzati választáson, ami Lázár János, a miniszterelnökséget vezető miniszter szerint felér egy előválasztással.

A Célpont-riport szerint egy olyan bűnbanda köré épült a rendszer, amelyet hatmilliárdos költségvetési csalással vádolnak. V. Máté és H. József az ügy központi figurái, akiket még korábban Győrszentivánon kapcsolt le a rendőrség: luxusautókat, ékszereket és elképesztő mennyiségű készpénzt találtak náluk, melyekről hamar kiderült, hogy illegális üzletekből és adócsalásból származnak. A bűnözők három évet ültek előzetesben, ügyük jelenleg is zajlik a bíróságon.

Az államot megkárosító bűnözők emellett óriási roma adatbázist építettek fel, közel 80 ezer ember személyes adatait szerezték meg egy soha nem létező roma kárpótlási programra hivatkozva.

Adatbázisuk most különösen értékes, így a Célpont információi szerint alkut kötöttek: ügyüket a lehető legenyhébben bírálják majd el, ha a választásokon szállítják a megfelelő mennyiségű roma szavazatot. A Célpont úgy tudja, egy szegedi roma politikus és joghallgató, Rafael Lion feladata a szervezés, aki a csongrádi Romano Kraj kulcsembere.

Az ügy összeér két egyházzal is. lnformációik szerint a Fidesz nem direkt módon, hanem a Johannitákon és a Hit Gyülekezetén keresztül támogatja a Romano Krajt. Az adományok szétosztásánál pedig elmondják: cserébe a Fideszre kell szavazni.

Hasonló bejegyzések