Orbán továbbra sem hajlandó meghallgatni a fiatal polgárokat; márciusban újabb diáktüntetés lesz (+ videó)
Nagy tömeg, közel tízezer személy, zömében középiskolás tüntett Budapesten, a Kossuth téren az elavult, elfuserált és elhanyagolt anyaországi oktatási rendszer ellen Budapesten, a Kossuth téren.
Balla István demonstráló tanár arról beszélt, hogy az oktatási rendszer rohad, nem követi a világ változásait, és addig kell vitatkozni a megfelelő oktatásról, míg nem történik valami. Jelenleg elvesszük a gyerekeinktől az időt az önismeretük kifejlesztéséhez. Követelnünk kell, hogy az új hangok és ötletek meghallgattassanak, mondta.
Kálló Dániel, a Független Diákparlament egyik szóvivője arról beszélt, hogy szerinte mennyiséget növeltek az oktatásban a minőség javítása helyett, aminek túlterheltség lett a vége. Érzelmileg és fizikailag is leamortizálja a diákokat, és egyáltalán nem hatékony a jelenlegi oktatási rendszer.
Mint mondta, a mostani rendszer rombolja a kreativitást.
Kiirtják a vitakultúrát a fiatalokból és ezzel az egész társadalomból is.
Kálló szerint egy ellentétes vélemény most támadásnak minősül, jelenleg akinek más a véleménye, azt nem meggyőzni, hanem legyőzni akarják. „Vita helyett leckéztetésben részesülünk” – mondta Kálló, aki egészen konkrétan találkozott is a dologgal, amikor a fideszes EchoTv riportere félelmetes mélységben próbálta megalázni a stúdióban.
A diákok követelései:
– általánosban heti 25, középiskolában heti 30 órára csökkentsék az óraszámot, töröljék el a 0. órákat;
– ne rekesszék ki a 18 éven aluliakat az oktatásból;
– ne növeljék a tanév hosszát;
– az iskola neveljen kritikus polgárt;
– állítsák vissza a 2011-es felsőoktatási keretszámokat;
– legyen szólásszabadság az iskolákban;
– legyen névtelen tanárértékelő rendszer, aminek az eredményei nyilvánosak.
A tüntetők több féle jelszót kiabálnak. „Szabad országot, szabad oktatást!”, „Mi vagyunk a jövő”, „Az iskola nem laktanya” stb.
Március 15-én újabb diáktüntetésre kerül sor.
Előtte, március 12-ére nyilvános vitára hívták az összes parlamenti frakció miniszterelnök-jelöltjét.
Orbán Viktor továbbra sem hajlandó szóba állni a fiatal generáció képviselőivel.
A következő politikusok jelezték részvételüket: Vóna Gábor, Szél Bernadett és Karácsony Gergely.
(index.hu nyomán)