Anyaország 

Úgy tűnik, Gyurcsány pártja hoppon marad

Boros Bánk Levente, a Nézőpont Csoporthoz tartozó Médianéző igazgatója szerint nagyon magas választási részvételnél az MSZP-Párbeszéd listája 10 százalék alá kerülhet, és Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) bejutása is veszélyben lehet.

Boros Bánk Levente vasárnap az M1 aktuális csatornán emlékeztetett: az MSZP-nek és a Párbeszédnek, mivel együtt indulnak, 10 százalékot kell elérnie. A DK-nak pedig véleménye szerint fanatikus, de jól körülhatárolható bázisa van, és ha nagyon megnő a részvétel, ők is gondban lehetnek. Ez vonatkozhat az LMP-re is, de rájuk talán kevésbé – tette hozzá.

(MTI nyomán)

Hasonló bejegyzések