Anyaország Kiemelt 

A Jobbik tisztújításának komplett eredményei + az új elnök első bejegyzése

Mint már hírül adtuk, a Jobbik szombati tisztújításán Sneider Tamást választották meg a Jobbik új elnökének.

A legnagyobb ellenzéki párt elnökhelyetteséről és az alelnökökről is döntöttek.

A tisztújításon Sneider Tamás kihívója Toroczkai László ásotthalmi polgármester volt.

Az elnökhelyettesi posztért Gyöngyösi Márton és Dúró Dóra országgyűlési képviselők indultak. Az alapszabály szerint azonban az elnök megválasztása után már csak a Sneider Tamás mellé elnökhelyettesnek jelentkező Gyöngyösi Márton tarthatott kampánybeszédet.

Tehát Gyöngyösi Márton a Jobbik elnökhelyettese.

Bana Tibor, Stummer János, Hegedűs Lorántné, Z. Kárpát Dániel, Dr. Apáti István és Volner János lettek a Jobbik alelnökei.

Az országos választmány elnökének 91,9 százalékkal Szabó Gábor pártigazgatót választották meg.

Sneider Tamás, a Jobbik új elnöke Facebook-bejegyzésében külön kitért arra, hogy azok előtt is bizonyítani szeretne, akik most nem őt támogatták a szavazáson, illetve külön köszönetet mondott Toroczkai Lászlónak és Dúró Dórának, amiért „indulásukkal megmutatták a Jobbik demokratikus elköteleződését”.

A bejegyzés teljes szövege:

Köszönöm a gratuláló üzeneteket, minden erőmmel azon leszek, hogy munkámmal azok elismerését is kivívjam, akik szavazatukkal ezúttal nem engem támogattak. Könnyű, ugyanakkor kötelező is egy valódi néppárt vezetőinek a tisztújítást követően alázatosnak lenni, de nem téveszthetjük szem elől, hogy nagyobb felelősségre és a korábbinál is több munkára kaptunk felhatalmazást! Köszönöm Toroczkai Lászlónak és Dúró Dórának, hogy indulásukkal megmutatták a Jobbik demokratikus elköteleződését, továbbá a tisztújítás során megfogalmaztak számos olyan észrevételt és javaslatot, amelyeket az új elnökségnek vizsgálnia kell. Irányt ugyanis nem változtatunk, de a hiányosságainkat pótolni, a hibáinkat pedig haladéktalanul javítanunk kell. Csalódást kell okoznom mindazoknak, akik a pártszakadás kormánypárti ihletésű álmában ringatják magukat: Laci és Dóri is a közösségünk értékes tagja, s ez minden bizonnyal így marad a jövőben is. Terveim szerint a napokban konstruktív megbeszélést folytatok mindkettejükkel. Ahogy Vona Gábor mindig szem előtt tartotta, úgy magam is vallom, hogy a közösségnek van vezetője, nem pedig fordítva. Gyöngyösi Márton helyettesemnek, továbbá az elnökség minden megválasztott tagjának – Hegedűs Lorántnénak, Bana Tibornak, Stummer Jánosnak, Z. Kárpát Dánielnek, Dr. Apáti Istvánnak és Volner Jánosnak – gratulálok, hétfőtől kezdjük az embert próbáló munkánkat.

(alfahir.hu)

Hasonló bejegyzések