348. éve született II. Rákóczi Ferenc Nagyságos Vezérlő Fejedelmünk (VIDEÓ)
„Isten mindenek fölött, a Haza mindenek előtt!”
Tovább„Isten mindenek fölött, a Haza mindenek előtt!”
TovábbOrbán Viktor magyar miniszterelnök levélben részvétét fejezte ki Vlagyimir Putyin elnöknek és Oroszország valamennyi polgárának a moszkvai Crocus City Hallban végrehajtott brutális terrortámadás kapcsán, közölte a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton. – írta Orbán. Az áldozatok családjainak sok erőt, a sebesülteknek pedig mielőbbi teljes felépülést kívánt. A Putyinnak írt levelet azzal zárta, hogy (MTI)
TovábbRemek teljesítményével az Újpest egyik legjobbja volt az utóbbi hetekben Ognjen Radosevics – írja az nb1.hu. A 20 éves, szabadkai születésű középpályás az elmúlt másfél hónapban 9 tétmeccsen 2 gólt és 2 gólpasszt jegyzett, és rendre kezdőként kap lehetőséget Mészöly Gézától. A 14 évesen Szegedre kerülő, majd 2018-ban Újpestre igazoló, magyarul folyékonyan beszélő Radosevics a csakfoci.hu-nak adott interjújában elmondta: a magyar válogatottat választaná a szerb helyett. „A szüleim mindketten szerb állampolgárok, nem beszélnek magyarul, én pedig jelenleg nem rendelkezem magyar állampolgársággal, de szeretném minél előbb megszerezni. Mivel nagyon fiatalon kerültem…
TovábbA kétes tisztaságú orosz választás hivatalos eredmény kihirdetését követően Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön levélben gratulált Vlagyimir Putyinnak az Oroszországi Föderáció elnökévé történt újraválasztása alkalmából – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár. Orbán örömére szolgál, hogy Orbán Viktor megismételte szokásos jelmondatát, miszerint „Magyarország a béke pártján áll; meggyőződésünk, hogy a párbeszéd fenntartása alapvető feltétele a béke mielőbbi megteremtésének”. A magyar miniszterelnök biztosította az orosz elnököt, hogy Magyarország készen áll a két ország közötti együttműködés fokozására a nemzetközi jog által nem korlátozott ágazatokban – ismertette a gratuláló levél tartalmát Havasi Bertalan.
TovábbNem segítenek tovább ellenőrizni a magyar-szerb határt a cseh rendőrök, mert a Balkán déli részéről Szerbián át Magyarország felé vezető útvonalon az illegális migráció majdnem leállt – közölte David Schön, a cseh országos rendőr-főkapitányság szóvivője. Az utolsó 40 fős cseh rendőri kontingens már március elején visszatért Csehországba. David Schön szerint De ha szükséges, „a cseh rendőrök magyarországi segítségnyújtása újraindul”. Schön elmondta, hogy tavaly felváltva összesen 240 cseh rendőr teljesített szolgálatot Magyarország déli határszakaszán. Az utolsó 40 fős kontingens január közepétől március első hetének végéig volt szolgálatban Magyarországon. (MTI)
Tovább– Nem az a kérdés, miért van a gyülekezetnek saját szőlője és bora, hanem az, hogy miért nincs minden hegyaljai gyülekezetnek – mondta Tar László Péter mádi lelkipásztor a gyülekezeti teremben, miközben Gizi néni, a helyi közösség egyik oszlopos tagja gondoskodott róla, hogy a kóstolópoharaink sose legyenek üresek. A Tokaj-hegyaljai borvidék területén fekvő Mádon az egyházközség régóta foglalkozik borkészítéssel, és idén örömmel látták vendégül a Borumot, azaz a Kárpát-medencei Református Szőlészek és Borászok Fórumát – írja a református.hu cikke. A találkozót minden évben más helyszínen rendezik meg, a tavalyi csúzai…
TovábbAz ukrajnai magyar kisebbséggel kapcsolatos elvárásairól írt levelet az Európai Unió tagállamainak a magyar kormány, írja a Radio Szvoboda. A levél emlékezteti az államokat, hogy a nemzeti kisebbségek védelme az egyik legfontosabb eleme az ukrán uniós csatlakozási tárgyalásoknak. A dokumentum a csatlakozási tervek miatt is jogosnak tartja Magyarország követeléseit Ukrajna felé, melyekben a magyar kisebbségek jogainak visszaállítását kéri a 2015-öst megelőző szintre. Ilyen utoljára a 2014-es fordulat után, Porosenko-ciklus idején, 2014–2019 között volt, amikor Brenzovics László, a KMKSZ elnöke a hatalompárt listájáról került be a Verhovna Radába – írja a 444.hu. A…
Tovább„Szerintem a következő bizottsági mandátum végére lehetnek már új tagállamok is akár” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Várhelyi Olivér. Az Európai Bizottság bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős biztosa arról is beszélt, hogy egy teljes bizottsági cikluson át elhanyagolt téma volt az Európai Unió bővítése, ami nemcsak megállította, de vissza is vetette a Nyugat-Balkán előrehaladását. Bár az unió ez idő alatt nem mutatott motivációt a bővülésre, mára jelentősen megváltoztak a keretek. Oroszország agressziója Ukrajna ellen jelentős hátszelet adott a bővítési kedvnek, a magyar biztos alatt új kezdeményezések születtek, amik a…
TovábbA külgazdasági és külügyminiszter Joe Biden amerikai elnök Orbán Viktort bíráló kijelentése miatt kérette be David Pressman nagykövetet, akit Magyar Levente miniszterhelyettes fogadott a külügyminisztériumban. Szijjártó Péter szerint senkitől sem kötelesek elviselni a hazugságokat. Szijjártó Péter az ATV kérdésére válaszolva elmondta, hogy berendelte David Pressman amerikai magyar nagykövetet, akit Magyar Levente miniszterhelyettes kedden fogadott is a külügyminisztériumban. Joe Biden amerikai elnök bírálta riválisát, Donald Trumpot, amiért találkozott Orbán Viktorral, de a magyar miniszterelnököt is kritizálta. – fogalmazott Joe Biden. A kijelentés miatt bekérették az amerikai nagykövetet. – reagált Szijjártó Péter. „Ez nagyon súlyos sértés,…
TovábbMagyarország és Szerbia között a történelem során most van a legjobb kapcsolat, ami bizonyítja azt is, hogy a határon túli magyar közösség erőforrás a szomszédos országokkal felépített együttműködésben – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten. A tárcavezető a Vajdasági Magyar (?) Szövetség elnökével, Pásztor Bálinttal folytatott találkozóját követő sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a magyar külpolitikának a szíve közepe a nemzetpolitika, ezért mindig meghívják a határon túli magyar közösségek egyik vezetőjét a nagyköveti értekezletekre, ahogy az ezúttal is történt. Először is gratulált Pásztor Bálintnak pártja kiváló szerepléséhez a…
Tovább