korhecz autonomiaEgyéb 

Korhecz szerint durva kettős mércét alkalmaznak egyes pártok – Nála egy lapon szerepel a kulturális és a területi autonómia

korhecz autonomiaKorhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke kijelentette, „kettős mércét” alkalmaznak azok a pártok, amelyek szűkíteni akarják az MNT hatáskörei, de ugyanakkor a leghangosabban követelnek minél szélesebb autonómiát a koszovói szerbeknek. „Ezeknek az embereknek olyannyira hályog ült a szemükre, hogy egyszerűen nem veszik észre: amit mondanak, amit kérnek, és amit tesznek, az folyamatosan kibékíthetetlen ellentmondásban vannak egymással. Jómagam autonómia párti vagyok, és ebből adódóan úgy vélem, hogy az autonómiának ugyanúgy kell védenie a magyar embert, mint a szerbet” – nyilatkozta Korhecz a Magyar Szónak. Szavai szerint a szerb nemzetiségű polgárok önigazgatásra vonatkozó követelései teljesen jogosak, mind Horvátországban, mind Bosznia-Hercegovinában, mind Koszovón, mert „az elveket tisztelni kell”.

Mindez valóban helyes megfogalmazás, azonban a koszovói szerbek nem csupán kulturális autonómiát fognak élvezni, hanem a legszélesebb körű területi önrendelkezési egységük lesz, amelyért a Korhecz úr által favorizált VMSZ nem küzd, még most sem, amikor hatalmas lehetőségek adódtak.

Beta nyomán T. T.

Hasonló bejegyzések