a homok 313Egyéb 

Meleg lesz? A szerb belügyminisztérium még nem döntötte el, hagyja-e vonaglani a homoszexuálisokat Belgrád központjában; a másmilyenek az alkotmánybíróságra hivatkoznak

a homok 313Noha a homoszexuálisoktól hemzsegő, bűnben hempergő nyugati kormányok szinte követelik az unióba igyekvő Szerbiától, tegye lehetővé, hogy az önmutogató melegek szeptember 28-án nyugodtan provokálják a normalitást pártoló polgárokat, a belügyminisztérium még latolgatja a helyzetet, halogatja a „büszkeség” menetének megtartásáról szóló döntést.

A szodomita bál engedélyezése vagy tiltása idén is attól függ, hogy a belügyminisztérium megítélése szerint mennyire lenne biztonságos, illetve kockázatos egy ilyen rendezvény megszervezése.

A „büszkeség” menetének szervezőbizottsága a szerbiai alkotmánybíróság eddigi döntéseire és az európai emberi jogi bíróság gyakorlatára hivatkozik, s elvárja a rendőrségtől, tegye meg a szükséges megelőző intézkedéseket, hogy a „büszkék” bulizhassanak.

F. L.

Hasonló bejegyzések