siemensEgyéb 

Szabadka: Bővül a kisbajmoki Siemens gyár

siemensA német Siemens Vállalat jelenleg 700 alkalmazottal dolgozik Szabadkán, és további 90 fiatal foglalkoztatását tervezik. A vállalat csupán 12 alkalmazott foglalkoztatásával kezdte meg működését, azóta jelentősen fejlődtek, és az elkövetkező öt évben további fejlesztéseken dolgoznak.

A szélgenerátorok és a szoláris energiához szükséges motorok gyártásán kívül egy új vonal bevezetését tervezik, amellyel a nehézmotorok gyártását célozzák meg, mégpedig a vasúti járművekhez gyártanak majd motorokat.

A németországi vállalat szabadkai beruházása és immár 10 éves működése nagy jelentőségű a város életében, hiszen egyrészt a város jó hírét viszi a világban, így újabb beruházók érkezéséhez nyújt bátorítást, és jelentős számú szabadkait foglalkoztat, hozzájárulva ezzel Szabadka gazdasági helyzetének javításához, amely nem túl fényes, ahogyan tudjuk is.

Szabadkai Rádió nyomán T. T.

Hasonló bejegyzések