Egyéb 

A Jobbik jelezte: részt vesz a DélHír vitafórumán!

a szavay505Mint ismeretes, a DélHír Portál szervezésében március 20-án 18 órai kezdettel a szabadkai Szabadegyetem 213-as termében vitafórumra kerül sor, amelyen a legnagyobb anyaországi pártok és pártszövetségek ismertethetik nemzetpolitikai programjukat és ütköztethetik érveiket.

A meghívottak: a Fidesz – KDNP, a Jobbik és az Összefogás (MSZP, Együtt, DK, PM, MLP), vagyis a három legbefolyásosabb és legtömegesebb anyaországi politikai erő képviselői. A vitát a szerkesztőség által felkért moderátor vezeti.

Eddig a Jobbik jelezte részvételét. Várható, hogy ezt a többi meghívott is rövidesen megteszi.

Fizetett politikai hirdetés

Az alábbiakban olvasható Szávay István parlamenti képviselő és a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinetje elnökének levele:

Engedjék meg, hogy megköszönjem és a Jobbik Magyarországért Mozgalom Nemzetpolitikai Kabinet elnökeként elfogadjam meghívásukat a Szabadkán, március 20-án megszervezendő nyilvános nemzetpolitikai vitafórumra.

A Jobbik megalakulása óta politikai és közéleti fórumok szervezésével, valamint a politikai nyomásgyakorlás lehetőségeinek maximális kihasználásával küzdött a magyar állampolgárság külhoni magyarság számára való biztosításáért és ezzel együtt a szavazati jog megadásáért. Ezért különösen fontos az ez évi országgyűlési képviselőválasztás, amelynek során magyar állampolgárságot szerzett elszakított nemzettestvéreink elsőként élhetnek majd a választás lehetőségével, és szólhatnak bele a jövendő országgyűlés összetételébe. Számukra a választások sikerességéhez minden támogatást, a felelős döntéshez pedig minden segítséget biztosítani kell. Ezért a DélHír által meghirdetett politikai vitafórumot kimondottan jó ötletnek tartom.

A Jobbik mindig is a párbeszéd, a szakmai vita és a vélemények ütköztetésének híve volt, nekünk jelenleg is olyan programunk van, amelyek minden helyzetben büszkén tudunk vállalni az anyaországban és az elszakított területeinken egyaránt.

Bízom benne, hogy a további meghívottak is vállalják a felkérést, és jelenlétükkel megtisztelik az érdeklődő délvidéki magyarokat.  

Tisztelettel:

Szávay István

Hasonló bejegyzések