Egyéb 

Az érdekek hálójában: kinek használ(hat) az új választási rendszer Vajdaságban?

a pasztor canak03Mint ismeretes, megváltozik a tartományi választási rendszer. Ezentúl kizárólag pártlistáról juthatnak be a politikusok a képviselőházba.   

A vajdasági parlamentbe eddig hatvan képviselő jutott be listáról, ugyanannyian pedig egyéni jelöltként. Ezt a vegyes választási rendszert törölték el minimális szavazattöbbséggel.

Tizennégy év után először fordult elő, hogy a Demokrata Pártot leszavazták a tartományi képviselőházban. A mérleg nyelvét a Nenad Čanak által vezetett Vajdasági Szociáldemokrata Liga képezte, amely ily módon szívességet tett a vajdasági kormányt megbuktatni, majd a hatalmat megkaparintani szándékozó Szerb Haladó Pártnak.

A ligások, akik jelenleg a VMSZ-szel és a demokratákkal a hatalami szövetség részét képezik, erre a látszólag logikátlan lépésre valószínűleg részben Nenad Čanak bírósági pere miatt szánták rá magukat. Čanakot ugyanis azzal gyanúsítják, hogy testőreivel félholtra vert egy embert egy újvidéki kocsma előtt. Ha bebizonyosodik a bűnössége, több évig tartó szabadságvesztésre ítélhetik. Könnyen elképzelhető, hogy a haladók az ügy elsimítását ígérték neki, ha kést szúr a „sárgák” és a VMSZ hátába, amit ő és pártja természetesen megtettek.

Innentől kezdve egészen biztos, hogy megbukik a vajdasági kormány. Két forgatókönyv képzelhető el. Az egyik szerint kiírják az előrehozott választásokat, a másik szerint pedig átalakítják a kormányt.

A demokratáknak egyik megoldás sem jó, nekik mindenképpen lőttek, a ligásoknak többnyire mindegy, a VMSZ-nek pedig – ha már kell választani – jobban megfelelne a kormány átalakítása, amelynek során megtarthatná pozíciói és privilégiumai legalább egy részét.

Ha viszont a haladók az esetleges előrehozott választásokon fölényesen győznének, lehet, hogy koalíciós partnerek nélkül is tudnának uralkodni. Ha pedig mégis bevennék a buliba a VMSZ-t, egyáltalán nem biztos, hogy zsírosabb posztokban részesítenék.

Akárhogyis, a VMSZ mindenképpen készül a választásokra. Ezúttal úgymond „nemzetibb” retorikával és látszatlépésekkel próbálja megnyerni a potenciális szavazókat (Baszkföld megemlítése, semmitmondó, haszontalan autonómia-tanácskozás stb.).

Számora az egészben Čanak azon kijelentése a legnevetségesebb, miszerint a VMSZ a jobboldali Fidesz fiókintézete. Az, hogy Orbánék fiókintézete, egy pillanatig sem vitás, de az, hogy akár a Fidesz, akár a VMSZ jobboldali lenne, egyenesen röhejes (hiszen a ligánál is liberálisabbak).

K. P.  

Hasonló bejegyzések