Népek találkozója a tánc jegyében a drávaszögi Csúzán
A HMDK Csúzai Csárdás Ifjúsági Tánccsoport június 7-én nemzetiségi néptáncfesztivált tartott a csúzai kultúrotthonban. A rendezvényen szerb, horvát, macedón, roma és magyar tánccsoportok léptek fel.
A Csárdás évente számos helyen vendégszerepel itthon és külföldön is. A meghívások viszonzásaképpen Nemzetközi néptáncfesztivált rendezett, melyen vendégszerepeltek a hercegszőlősi Živojin Žiko Mandić és a pélmonostori Jovan Lazic Kultúregyesület szerb népi tánccsoportjai, a dárdai Roma Kultúregyesület tánccsoportja, az eszéki Narodno Ruvo macedón táncegyüttes, és a magyarországi Sátorhelyi Néptáncegyüttes. A vendégek mellett a házigazdák, a Csárdás és a Hajnalcsillag gyermektánccsoport is színpadra léptek.
– Először szerveztünk néptáncfesztivált, az volt vele a célunk, hogy viszonozzuk a kultúregyesületek meghívását, valamint hogy megismertessük más nemzetek kultúráját a csúzai közönséggel – nyilatkozta lapunknak Fica János, a Csárdás elnöke.
A rendezvényen a hazai kisebbségi tánccsoportok mellett a magyarországi Sátorhelyi Néptáncegyüttes is vendégszerepelt.
– A sátorhelyi és csúzai tánccsoport között régóta áll fenn kapcsolat. Már tíz évvel ezelőtt, megalakulásunkkor is volt közös munkánk a Csárdással. Azóta is rendszeresen hívjuk egymást rendezvényeinkre – mondta el Frank István, a sátorhelyi tánccsoport elnöke.
HunCro nyomán T. T.