Egyéb 

Megsemmisítették az Ukrajnába behatolt orosz hadoszlop nagy részét

border incidentAz ukrán fegyveres erők tüzérsége megsemmisítette annak az orosz harcjárműoszlopnak a nagy részét, amely péntekre virradó éjjel hatolt be Ukrajna területére a kelet-ukrajnai Izvarine határátkelőnél.

Petro Porosenko ukrán elnök aggodalmát fejezte ki David Cameron brit miniszterelnöknek az orosz-ukrán határ mentén kialakult helyzet miatt.

Állítása szerint a szeparatisták által ellenőrzött területnél lévő határszakaszon továbbra is érkeznek illegálisan fegyverek és katonai eszközök Oroszországból.

Pénteken az Izvarine településsel szemben, az orosz oldalon lévő „Donyeck” határátkelőhöz érkezett a csaknem 300 kamionból álló orosz segélykonvoj is. Az orosz segélykonvojt kísérő nyugati újságírók jelezték, hogy egy tucatnyi – mások szerint mintegy ötven – páncélozott harcjárművet és Ural típusú teherautót láttak az ukrán határ felé haladni, valamint átkelni azon. Ukrán médiajelentésekben megjegyezték: ez az első alkalom, hogy külföldi újságírók a saját szemükkel látták, amint Ukrajna területére orosz harci járművek hatolnak be.

Oana Lungescu NATO-szóvivő kijelentette: “Oroszország éppen az ellenkezőjét teszi annak, amit mond. Oroszország kiélezi a konfliktust, akkor is, amikor ennek az ellenkezőjét szorgalmazza” – jelentette ki a szóvivő pénteken Brüsszelben a Reuters brit hírügynökség kérdésére válaszolva.

(MTI nyomán)

Hasonló bejegyzések