Egyéb 

VMSZ: jó döntés volt belépni a szerbiai kormányba – személyes boldogulás szempontjából mindenképpen!

pasztor2-620x393Jó döntést hozott a Vajdasági Magyar Szövetség, amikor a márciusi szerbiai választásokat követően kormánykoalícióra lépett a Szerb Haladó Párttal (SNS).

A párt elnöke hangsúlyozta, hogy a VMSZ most „egy jelentős erőfeszítésnek a részese, nem egy dicsőséghadjáratnak, mert ez egy nagyon terhelt időszak”, de már akkor is tisztában voltak az előttük álló nehézségekkel, amikor aláírták a koalíciós szerződést. (Erről a választások idején bölcsen hallgattak).

„Jó döntést hoztunk, amikor úgy döntöttünk, hogy az asztalnál ülve próbálunk befolyást gyakorolni a folyamatokra” – magyarázta, utalva korábbi kijelentésére, miszerint a kormány részeként sikeresebben tudnak érvényt szerezni a vajdasági magyarság számára fontos ügyeknek, mint ellenzékből politizálva. (Korrektebb a kijelentés, ha nem a délvidéki magyarságot említi, hanem csak a holdudvarhoz tartozó csicskákat).

Senki számára sem lehet kielégítő a száz nap alatt elvégzett munka a várakozásokhoz viszonyítva – fogalmazott a VMSZ elnöke. Hozzátette: „Nem szabad azonban elfelejteni sem a problémáknak a mélységét, sem a sokszámúságát, sem azt az áldatlan állapotot, amelybe az ország került az árvíz következményeképpen. Mindezzel birkózott a kormányzat, és annak részeként mi is”. (Jókor jött az árvíz, mert az elmúlt 15 év mulasztásából, lopásaiból eredő nehézségeket lehet mire fogni. Aki meg akarja – elhiszi nekik.)

Az áprilisban aláírt koalíciós szerződésbe a vajdasági magyar közösség, a tartomány, valamint a magyar és a szerb nép történelmi múltja szempontjából fontos kérdések is bekerültek, ezek közül az első száz napban több is megvalósult. A VMSZ elnöke ezek közül a – kisebbségi önkormányzatként működő – nemzeti tanácsokról szóló törvény megváltoztatását emelte ki, amely megteremtette a feltételeket ahhoz, hogy október 26-án nemzeti tanácsi választásokat lehessen tartani Szerbiában.

Emellett igen fontosnak nevezte annak a médiatörvény-csomagnak a kidolgozását és elfogadását, amely „több mint 10 év várakozás után pontot tett a számunkra nagyon fontos kérdések végére”. Ezek között az alapítói jogok, a finanszírozás és a privatizáció kérdése áll a legfőbb helyen. Ez utóbbi kötelező érvényű lépés volt – magyarázta Pásztor -, „de azt gondolom, hogy olyan feltételrendszert sikerült beépíteni a törvénybe, amely azt tudja garantálni, hogy a kisebbségi közösségek nyelvén sugárzott műsorok életben tudjanak maradni. Nekünk ez volt az elsődleges célunk”. (Meg az, hogy elhallgatassuk a független médiát).

A vajdasági politikus a VMSZ kormányzati szerepvállalásával kapcsolatban összegzésként megjegyezte: „nem feledkeztünk meg a választási programban megfogalmazott célkitűzésekről, naponta szembesítjük önmagunkat azokkal az ígéretekkel, amelyeket megfogalmaztunk, és iparkodunk megvalósítani azokat”. (Lehet, hogy naponta szembesítik magukat – vajmi kevés eredménnyel és még kevesebb lelkifurdalással). Kedves választópolgárok, szabad örülni és boldognak lenni. Nincs itt senkinek, semmi problémája! Ja, meg hát el is lehet költözni…

 

(MTI nyomán)

Hasonló bejegyzések