Egyéb 

Szerbia kiemelten fontos hídfőállás maradhat Moszkva számára

http://srbin.info/wp-content/uploads/2014/09/Russia_Serbia.jpgA politikai és a gazdasági kooperáció területén egyaránt hatalmas potenciál rejlik Moszkva és Belgrád jövőbeli bilaterális kapcsolataiban Alekszandr Csepurin belgrádi orosz nagykövet meglátása szerint. A Tanjug hírügynökség tudósítása alapján a fokozódó tempójú privatizációban akár 26 orosz nagyvállalat is érdekeltté válhat.

A diplomata emlékeztetett Vlagyimir Putyin októberi látogatására, amelynek viszonzásaképp szeretettel várják Tomislav Nikolić szerb elnököt is a jövő év május 9-én (a „Győzelem napján”) hagyományosan megrendezésre kerülő, a második világháború európai lezárultának emléket állító ünnepségekre. Aleksandar Vučić  kormányfő pedig várhatóan a jövő év első felében szintén tiszteletét teszi az orosz fővárosban. Csepurin ugyanakkor kifejezte kormánya és saját maga bizalmát is az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetben (EBESZ), mivel véleménye szerint az intézmény az ukrán válság békés megoldásának elsődleges záloga, Szerbia pedig a jövő évben kiválóan fogja ellátni itt az elnöki teendőkkel járó felelősségteljes feladatait.

Gazdasági területen a képviselet első embere örömtelinek nevezte az áruforgalom 27 százalékos növekedését az idei esztendő első tíz hónapjában, amelynek köszönhetően Oroszország immáron Szerbia harmadik legfontosabb partnere (2. hely az import, 4. hely az export területén), míg az energetikai szektorban a „Banatski Dvor” kapacitás-bővítése, gázüzemű erőművek, valamint rendszer-összekötő úgynevezett „interkonnektor” vezetékek építése ugyancsak napirenden van, nem megfeledkezve a többségi orosz tulajdonban lévő szerb olajvállalat (NIS) kiváló teljesítményéről sem.

Moszkva részéről nincsen semmilyen akadálya az infrastrukturális beruházások folytatásának sem a közeljövőben, ennek következtében már hétfőn kezdetét veszi Krnjaca vasútállomásának korszerűsítése a legmodernebb orosz technológia segítségével. A nagykövet elképzelései szerint hamarosan további együttműködési távlatok nyílhatnak meg a mezőgazdaság, a bankszektor és a fejlett technológiák terén is, tovább mélyítve ezzel a két ország évszázadokon átívelő baráti kapcsolatait.

A 2013-as, 180 millió euró összértékű áruforgalom elemzők becslései szerint az idei évben akár a 300 millió eurós határt is átlépheti még december végéig.(kitekintő)

Hasonló bejegyzések