Korhecz Tamás: Lovas Ildikó az MNT igazi vezetője
„Az MNT elnöke Hajnal Jenő, az informális elnöke, vezetője Lovas Ildikó, akit ebben Pásztor István maradéktalanul támogat. Ez a jelenlegi fölállása az MNT-nek. Mindenki más akarva-akaratlanul ennek a folyamatnak a peremére szorul a döntéshozatalban és végrehajtásban” – véli Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács korábbi elnöke, egyetemi tanár.
A Családi Kör hetilap mai számának adott terjedelmes interjúban elmondja, hogy az MNT előző négy éves időszakában kidolgozott stratégiai programok sorra „dőlnek be”, mert az MNT hivatalában „főállásban levő embereknek közel a felét kisöpörték”.
„A Magyar Összefogáshoz tartozó emberekről beszélünk, VMSZ-esekről beszélünk, akik gyakorlatilag valamilyen női szeszély miatt így jártak” – fogalmazott Korhecz, aki szerint nem lehet ésszerű vagy takarékossági okokkal magyarázni a „tisztogatást”, hiszen „pénz van az MNT-ben”.
„(Pénz) sose volt annyi, mint most. Tele kasszát, rengeteg pénzt hagytam ott! Szándékosan nem költöttem júliustól. Tudtam, hogy az év vége felé veszi át az új elnök a hatalmat, ne legyen üres a kassza. Plusz annyira megnövekedtek a támogatások Magyarországról, hogy sose volt ennyi pénz a költségvetésben” – mondta Korhecz. Úgy véli, hogy a meglevő anyagi eszközök dacára, a közigazgatási kapacitások leépítése miatt veszélybe került az iskolabusz-, a beiskolázási- és az ösztöndíjprogram is.
„Kilúgoztak a médiaszférából”
Az MNT korábbi elnöke úgy véli, teljes mértékben „ki lett lúgozva a médiaszférából”.
„A Vajdasági RTV-ben volt olyan eset, amikor megkérdeztek. Más nem. Az MNT által alapított médiumokban jóformán a nevemet sem lehet leírni. Ha valaki azt hiszi, hogy engem ez sért: téved. Nem sért. Annyit szerepeltem a médiában az elmúlt 15 évben, hogy ha az életem végéig egyszer sem, akkor is nagyon sok volt” – mondja Korhecz, aki 2010 és 2014 között töltötte be az MNT elnöki tisztségét.
Arról is beszélt, hogy mandátumának lejárta után sem a VMSZ-ből, sem az MNT-ből nem keresték meg, sem a véleményére, sem a javaslataira nem voltak kíváncsiak, pedig korábban azzal búcsúzott el tőle mind a VMSZ elnöke, mind pedig utódja, Hajnal Jenő, hogy „kellek én még ebben a munkában, ha nem is frontemberként”.
„Ennek ellenére az történt, hogy engem négy hónapja, amióta megtörtént az átadás/átvétel, egyetlenegyszer sem hívtak meg, hogy véleményt cseréljünk, hogy megbeszéljük, hogy most az MNT-ben mi történik, mi történjen…(…) Azóta Hajnal Jenővel nem beszéltem egyszer sem, Lovas Ildikóval nem beszéltem egyszer sem. Köszöntem, amikor találkoztunk az utcán, a színházban. Ennyi volt” – mondja Korhecz. „Tehát gyakorlatilag én egy persona non grata, azaz nemkívánatos személy, egy leprás ember lettem a VMSZ és az MNT szemében” – fogalmazott a jogászprofesszor a Családi Körnek adott interjúban, amely a lap következő számában folytatódik.(VRTV)