A román bíróság kimondta: törvényes énekelni a magyar himnuszt
Szabad énekelni a magyar himnuszt bárhol, bármikor – mondta ki a sepsiszentgyörgyi bíróság alapfokú ítélete, melynek indoklását tegnap kapta kézhez a felperes Magyar Polgári Párt (MPP). Mi több, a döntésben szerepel egy olyan mondat, amely több perben is precedenst jelenthet, kimondja, amit nem tilt tételesen a törvény, azt szabad.
Kulcsár-Terza József, az MPP háromszéki elnöke a magyar összefogás győzelmeként értékelte az ítéletet, úgy vélte, ha decemberben a pártok mozgósítására nem gyűl össze több ezer ember „énekórát tartani” a prefektusnak, talán nem így alakul a bírósági döntés sem. A kovásznai kórház nevének múlt heti visszaállítása után ez a második siker, amely azt igazolja, nem a külön utas politizálás, hanem az együttműködés lehet eredményes közösségi ügyeinkben – fogalmazott.
Kulcsár-Terza elmondta, az indoklásból kiderült, a bíróság három pontban is igazat adott a pert kezdeményező MPP-nek. Egyrészt semmisnek nyilvánította a prefektúra büntetését, mert nem jó jogi személynek rótták ki, sem a trianoni megemlékezést szervező városi MPP, sem a büntetés címzettje, a megyei szervezet nem rendelkezik jogi személyiséggel, így nem bírságolható – áll a hivatalos dokumentumban. Ugyanakkor a bíróság kimondja azt is, hogy egy kormányhatározat nem módosíthat törvényt, így az a jogszabály, amelyre hivatkozva a kormánybiztos megbüntette az MPP-t, nem írhatja felül az 1994/75-ös törvényt, amelyben nincs megkötés a más államok himnuszának eléneklése kapcsán, csupán azt írja elő, hogy hivatalos ünnepeken mi az eljárás.
Így egyértelműen kijelenthető: a magyar himnusz bárhol, bármikor elénekelhető, ám hivatalos alkalmakkor kötelező módon fel kell csendülnie a román himnusznak is – összegzett az MPP elnöke. Harmadsorban az ítélet kimondja azt is, hogy jogi személy nem énekelhet himnuszt, így nem is bírságolható ezért, csak akkor szabható ki büntetés, ha nem teljesíti a rendezvényszervezés kötelező feltételeit, ha rendbontás történik, de semmi ilyesmiről nem volt szó. Ezek függvényében a prefektúra által kirótt 5000 lejes pénzbírságot a bíróság érvénytelenítette, a kormányhivatalnak 30 nap áll rendelkezésére, hogy fellebbezzen.
Bíró Zsolt, az MPP országos elnöke kiemelte, szerepel az indoklásban egy nagyon fontos mondat, amely precedensértékű lehet több hasonló – zászlókért, jelképhasználatért – indított perben, végre kimondatott, hogy amit nem tilt a törvény, azt tulajdonképpen engedélyezi.
Itthon.ma nyomán T. T.