Az elvesztegetett év
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) elvesztegetett évként értékeli a szerbiai kormány eddigi tevékenységét. Napról napra beigazolódik az, amit a legelején mondtunk: nincsen meg a kapacitásuk, tudásuk a szükséges átalakítások végrehajtására. A fokozódó szegénység, elvándorlás, médiasötétség, az oktatás és az egészségügy hanyatlása, az ország további eladósítása, a kisebbségi jogok és a vajdasági autonómia csökkentése megkövetelik e tényállás felvetését.
A kormányzati többséget alkotó kisebbségi kormánypárt felelőssége még ennél is érzékelhetőbb. A délvidéki magyarság érdekeinek nem tudtak érvényt szerezni, de megszavazták a bérek és nyugdíjak csökkentését, a közszférában dolgozók közelgő elbocsájtásuk előkészítésére. Szavazataikkal támogatták a munkások kizsákmányolását és gyors elbocsájtását biztosító munkaügyi törvényt, a nyugdíjaztatási korhatár további növelését. A mezőgazdasági támogatások csökkentek, a vajdasági termőföldek arab, és más külföldi állampolgárok kezére kerültek, belementek a vagyon-visszaszármaztatás és a kollektív bűnösség méltánytalan kezelésébe. Megszavazták a köztársasági költségvetést a Vajdaságnak járó hét százalék nélkül. A Vajdaság hagyományos jelképei körül kialakult politikai játék után világosan látható milyen érdekeltséget képviselnek.
Ezért közösségünkben is, megérett az idő a belső változásokra, amelyre már a közeledő tartományi és önkormányzati választások kiváló alkalmat adnak.
VMDK