Anyaország 

Tönkretette a dinnyeszezont a Tesco?

Túl olcsón árulja a dinnyét a Tesco és ezzel veszélyezteti a magyar gazdák megélhetését. Értetlenül állnak az üzletlánc mostani akciója előtt: a hét elején még kilónként 249 forintért kínált görögdinnyét, majd a hétvégére már  99 forintért.

Tavalyi botrányos dinnyeakciója után megint irreálisan olcsón árulja a dinnyét a Tesco – írta közleményében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, ezért hatósági vizsgálatot és etikai eljárást indítanak az áruházlánc  ellen. A kamaránál már tavaly is panaszkodtak a gazdák, amiért a Tesco – más üzletláncokkal ellentétben – túl olcsón kínálta a dinnyét. Tiltakozásuk  jeléül, akkor teherautóval vonultak a multi-cég budaörsi központi épülete elé, ahol dinnyéket dobáltak szét, írja az Origo.

„Közép és hosszú távon akkor alakulhat jól a piac a fogyasztók, termelők és a forgalmazók számára ha folyamatosan jó minőségű és elegendő mennyiségű dinnye kerül a boltokba, a piacokra” – írta közleményében a NAK. Ezzel az irreális árral a forgalmazó nem csak a vásárlókat csapja be, hanem tönkreteszi a hazai termelőket, azt kockáztatva, hogy jövőre nem lesz elég hazai dinnye a boltokban.

A dinnyetermelők jogosan tiltakoznak , hiszen szó sincs túltermelésről, ami indokolná ezt az árat. Az Agrárgazdasági Kamara kiáll a  termelők mellett, csatlakoznak a szombatra tervezett Fogarasi úti demonstrációhoz.

Hasonló bejegyzések