Šešelj: „Brnabić maga is járuljon hozzá a szerb népesség növekedési arányához”
Aki követi a szerb parlament üléseit, az már megszokhatta, hogy azok üditő színfoltjai sokszor éppen Vojislav Šešelj radikális elnök felszólalásai, illetve az azokban szereplő ironikus, szarkasztikus, sok esetben cinikusan bíráló megjegyzései. A parlamentben lezajlott sajtótájékoztatón ma a vajda többek között a szendrői vasműveket érintő bűntényekről is beszélt. Nem felejtette el azonban megemlíteni Zorana Mihajlovićot sem. Véleménye szerint az építésügyi, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési miniszter súlyos diplomáciai botrányt váltott ki néhány nappal ezelőtt Szerbia és Kína között, ezért úgy vélte, hogy a miniszterasszonyt azonnal le kellene váltani. (Mihajlović néhány nappal ezelőtt váratlanul…
Tovább