Anyaország 

Megduplázódott az első házasok kedvezményét igénybevevők száma

Tavaly több mint kétszer annyi első házas vette igénybe a havi ötezer forintos állami nászajándékot, mint egy évvel korábban – derül ki a személyi jövedelemadó  bevallások adataiból.

Ez alapján 2016-ban az 54 ezer első házas összességében 2,2 milliárd forintot spórolt – 1,7 milliárddal többet, mint 2015-ben – közölte Tamásné Czinege Csilla, a Nemzetgazdasági Minisztérium adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkára az MTI-vel. Míg 2015-ben 22 ezren, addig 2016-ban már 54 ezren vették igénybe a kedvezményt. A duplázás nem meglepő, hiszen 2014. december 31-e után kötött házasságok esetén jár a kedvezmény 24 hónapon keresztül. A KSH nyilvántartása alapján 2015-ben és 2016-ban összesen 97 800 házasságot kötöttek, tehát a frigyek több mint a felében vettek igénybe kedvezményt.

Tájékoztatása szerint  a kormány – a személyi jövedelemadóból járó kedvezményekkel – összességében csaknem 3700 milliárd forintot hagyott a családoknál 2010 és 2016 között. A gyermekek után járó kedvezményt egészítette ki a 2015-től az első házasok kedvezménye, amellyel Magyarország Európában egyedülálló módon segíti a kezdetektől a családalapítást – emlékeztetett a helyettes államtitkár. A házasságkötést követő 24 hónapon keresztül az ifjú házasok együttesen havi 5000 forint adókedvezményt kapnak, amely gyermekáldás esetén a családi kedvezménnyel együtt is igénybe vehető.

Rendkívül egyszerű módon hozzá lehet jutni a havi ötezer forintos állami nászajándékhoz, csak le kell adni a munkáltatónak egy nyilatkozatot erről. Akik az esküvőjüket követően adóelőlegükből nem érvényesítették a kedvezményt, azoknak  ezt érdemes mielőbb kérniük – tette hozzá Tamásné Czinege Csilla.

Hasonló bejegyzések