Délvidék Kiemelt 

A magyarok és a svábok pusztították el az országot – állítja egy szerb történelmi oldal 

Miközben a politikusaink lépten-nyomon a szerb magyar kapcsolatok történelmi csúcsáról beszélnek, addig a közbeszédben ez nem mindig így csapódik le.

Ahogy arról beszámoltunk máig történnek nemzeti alapú incidensek a délvidéki településeken. De a fizikai erőszak mellett a verbális támadások is gyakoriak, akár az online térben is. A Twitteren például rendszeresen lehet olvasni magyarellenes vagy épp magyarokat sértő bejegyzéseket. Ezek egyike egy 1918-as történésekkel és a királyi Jugoszláviával foglalkozó történelmi oldal, amelyen a következő bejegyzés jelent meg:

„Persze, hogy mindent meg kell javítaniuk, amit elpusztítottak ezek a magyarok. A svábok mellett ők pusztították el legjobban országunkat. Most javítsátok hát a telefonhálózatokat, távíró hálózatokat, hogy ne kelljen Magyarországra mennünk egyenként megfizettetnünk mindezt.”

KORABELI CIKK: VASUTAK JAVÍTÁSA

Már megérkeztek Magyarországról a mérnökök, hogy átnézzék az itteni vasútállomás vasúti váltóit és vágányait. Pár nap múlva megérkeznek Magyarországról a technikusok is, akik a Magyarországgal kötött békeszerződés alapján kötelesek megjavítani a vasútvonalakat, amiket az ellenség elrontott, amikor fejvesztetten vonult vissza Szerbiából. Egyúttal munkások is érkeznek majd Magyarországról, hogy megjavítsák a telefonhálózatokat és távíró hálózatokat. Azt amit elrontottak nekik kell megjavítaniuk.  

Hasonló bejegyzések