Anyaország Kiemelt 

Szegeden is tüntettek a FIDESZ túlóratörvénye ellen

Évek óta nem látott tüntetési hullámot váltott ki a túlórák növelését célzó, rabszolgatörvényként is emlegetett jogszabály parlamenti elfogadása.

Az ellenzék a parlamentben, a diákok az utcákon folytatták a tiltakozást, már-már a 2006-os zavargásokat idéző körülmények között.

Szakszervezetek, civilek és az ellenzéki pártok közös tüntetést szerveztek Szegeden csütörtökön délután 5 órára.

Itt is tüntettek a rabszolgatörvény ellen, a tömeg a Dugonics térről a Kárász utca, Széchenyi tér, Anna kút érintésével a Dugonics térre, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Rákóczi téri épülete előtti Nagy Imre szoborhoz.

Az eseményen több ellenzéki képviselő is felszólalt.

Az elkövetkező napokban Pécsen, Hódmezővásárhelyen is tüntetni fognak, hangzott el a szegedi Rákóczi téren felállított színpadon.

A Facebookon 611 ember jelezte biztosra a részvételét, további 2200-an érdeklődtek. A szegedi TV élőben közvetítette a demonstrációt.

(HVG nyomán)

Hasonló bejegyzések