Anyaország Kiemelt 

Orbán Viktor tovább provokálja Brüsszelt: Hiába ígérték meg, hogy vége a plakátkampánynak, március 15-e után is folytatják

A vasárnap megjelenő Welt am Sonntag német lapnak maga a magyar miniszterelnök beszélt a kormányzati plakátok következő fejezetéről. A 444.hu szúrta ki a  lap online kiadásának előzetesét, e szerint Orbán Viktor közölte, hogy a plakátokról Junckert „nyugdíjazzák”, helyére pedig Timmermans kerül.

Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke már korábban is lemondta véleményét a fideszes akcióról, ezt portálunk is közölte.

Március 15-e után kerülnek utcákra az európai szocialisták csúcsjelöltjének fotójával az új hirdetések, amikre Orbán szerint azért van szükség, mert Soros György szerepe az európai politika alakításában nem hagyható figyelmen kívül, és mindenkinek joga van tudni, hogy Timmermans Soros szövetségese.

Miután öt ország kilenc pártja javasolta, hogy zárják ki a Fideszet az Európai Néppártból, Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter és Balog Zoltán az Emberi Erőforrások Minisztériumának egykori vezetője Berlinben a CDU vezetőinek

megígérte, hogy a nemzeti ünnepig lekerülnek a poszterek a magyar utcákról, és utána már nem provokálják semmivel sem az Európai Uniót, sem pedig a Néppártot.

Kovács Zoltán épp szombaton írta a Twitteren, hogy az eredeti tervek szerint csak március 15-éig tartott volna a magyar kormány legújabb plakátkampánya. A kormányszóvivő Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltjének szokatlanul kemény hangú  interjújára reagált, ami szerint

„Orbán Viktornak abba kell hagynia a Brüsszel-ellenes kampányát és bocsánatot kell kérnie tetteiért.”

Ez azonban szemmel láthatóan nem áll Orbán Viktor szándékában.

(HVG.hu nyomán)

Hasonló bejegyzések