Kálmán Olga lesz a Gyurcsány-párt budapesti főpolgármester jelöltje
„Kálmán Olga a DK főpolgármester-jelöltje”- közölte Facebook-oldalán Gréczy Zsolt, a DK országgyűlési képviselője, egy időben azzal, hogy sajtótájékoztatót tartott Dobrev Klára és Kálmán Olga – írja az ATV.
Az eseményen a párt EP-képviselője közölte, hogy Kálmán Olga „az elmúlt években bebizonyította, hogy megalkuvások nélkül és kőkeményen küzd” Orbán Viktor rendszere és az „őt kiszolgáló” Tarlós Istvánnal szemben. Ezért szerinte ő lehet az, aki nem megosztja, hanem egyesíti azokat a szavazókat Budapesten, akik változást szeretnének. Hozzátette: nem párttag és nem is volt az, így minden olyan budapesti számára megoldást és bíztató jövőt jelenthet szerinte, aki majd rá szavaz.
Dobrev Klára azt is elmondta, Kálmán Olga „fel fog lépni mindenfajta mutyival szemben” és „vigyázni fog a budapestiek pénzére”, valamint garanciát jelent arra, hogy nem kell majd félni például attól, milyen levegőt szív a gyerekünk, ha elvisszük sétálni.
Kálmán Olga a sajtótájékoztatón azzal kezdte, tudja, hogy számtalan kérdést fog kapni azzal kapcsolatban, miért indul. Azt mondta: az EP-választás megmutatta szerinte, hogy az a választók akarata, hogy minél több új szereplő legyen a politikában.(Forrás: ATV)