A magyar béke
100 éve írták a lapok:
Budapest, május 20. Csütörtökön reggel érkezik meg Párisból Praznovszky Iván rendkívüli követ és még aznap folyamán eljuttatja a békekonferencia főtitkárságához a jegyzéket, amely a magyar békedelegációhoz Millerand által intézett kérdésre megadja a választ. A kérdés tudvalevően az volt, hogy a delegáció föl van-e hatalmazva a békeszerződés aláírására.
Újszeged sorsa.
Dr. Somogyi Szilveszter polgármester közli a következőket: Némely helyi lap üres mende-mondára alapítva olyan hírt közöl, mint hogyha a béke megkötésével megbízott antant-főtanács Újszegedet is a körülötte fekvő néhány községet Jugoszláviának ígérte volna oda. Ez a téves közlemény az érdekeltekben roppant izgatottságot keltett s ezeket az izgatott embereket meg kell nyugtatnom azáltal, hogy tudomásukra adom, miképp ebben az ügyben csak egyetlenegy feltétlenül hiteles forrás van s ez a békeszerződés. Az első békeszerződés, mikor elküldetett, nyilvánosságra hozatott, hogy Szeged város 140—100 ezer lakosságára való tekintettel ennek az élelmezése céljából Szegedtől délre mintegy 8—12 kilométernyi távolságban, viszont a Maros mentén Kiszomborig terjedő terület ama legszigorúbb békefeltételek szerint is Magyarországhoz tartozandónak ítéltetett. Most még ki kell jelentenem, hogy a második békeokmány e tekintetben semmi változást nem tett, aggodalomra és izgalomra tehát semmi ok nincs, Újszegedet és a környékbeli községeket az antant nekünk ígérte, annak rövid idő alatt a mienknek kell lennie. — A polgármesternek ehhez a közléséhez csak annyi hozzáadni valónk van, hogy mi az Újszegedről elterjedt alaptalan mendemondákat csütörtöki számunkban cáfoltuk.
A mohamedánok szent háborúja a békeföltételek miatt.
Budapest, május 20. Bécsi jelentés szerint a kegyetlen békeföltételek miatt Konstantinápolyban a mohamedánok szent háborúra való felhívást ragasztottak ki. A szír földön Galileát harcos arab törzsek özönlötték el. A francia zónát elfoglalták. Damaszkuszt, Bagdadot körülzárták, Bagdadban az antantmisszió tagjait felkoncolták. Palesztinában több zsidó falut elpusztítottak.
(Forrás: Délmagyarország, 1920. május 21, 9. évfolyam / 115. szám)
Minisztertanács.
Tegnap déli 12 órakor minisztertanács volt a békeszerződés aláírására vonatkozó teendők megbeszélésére. Értesülésünk szerint a békeszerződést Praznovszky meghatalmazottja fogja aláírni.
(Forrás: Egri Népújság – napilap, 1920. május 21, 27 évf. / 116. szám).