Kiemelt Szerbia 

Hivatalos dokumentum: Vučićék eltitkolták a járvány valódi méretét!

A szerb rezsim mind az esetszámot, mind az áldozatok számát aluljelentette, vagyis sokkal többen fertőződtek, illetve haltak meg a járványban.

Szerbiában 632 beteg halt meg a koronavírus-fertőzésben 2020. március 19. és június 1. között, ami 388-szor több, mint a hivatalos adatok mutatják – írja a Balkáni Oknyomozó Újságírói Hálózat (BIRN). A BIRN betekintést nyert a   a szerb kormány által létrehozott COVID-19 információs rendszerbe.

A BIRN szerint a múlt hét utolsó napjaiban az új fertőzöttek száma 300 és 340 között mozgott naponta, ami messze meghaladja a 97 új esetről szóló hivatalos adatokat – írja a BIRN a javno.rs című honlapon.

A fertőzött személyek számával kapcsolatos adatok A kormány számára készült jelentés  című táblázat alatt szerepelnek, amely a COVID-19 információs rendszer adatainak alapján készült. A táblázat három adatot tartalmaz: a 24 óra leforgása alatt elvégzett tesztek, illetve a pozitív eredmények számát, az Egészségügyi Minisztérium által jóváhagyott halálesetek számát, valamint a foglalt kórházi ágyak számát.

Ami az elhunytak számát illeti, a  legnagyobb különbség a niši klinikai központban található, ahol a hivatalos adatok szerint 77 beteg halt meg. Ugyanakkor a  COVID-19 információs rendszer adatai szerint 243 személy halt meg koronavírusban alapján, azzal 166-al több.

Az adatok azt mutatják, hogy a halálesetek száma március végén kezdett növekedni, csúcspontját április közepén érte el, és a tendencia a hónap végéig stabil maradt.

Március utolsó napján, valamint április 1-jén minden szerbiai polgár olyan SMS üzenetet kapott, amelyben arra hívták fel figyelmünket, hogy a helyzet drámai és „egyre közelebb az olasz és spanyol forgatókönyv”

Az első halálesetet Szerbiában március 19-én regisztrálták. A legtöbb haláleset április közepén volt, amikor naponta átlagosan 20 ember halt meg a koronavírus okozta szövődményekben.

Április 12-én 23 ember halt meg, míg a rezsim hivatalosan csupán 6 halálesetet közölt.

Egy nappal később a válságközpont bejelentette, hogy öt beteg halt meg, valójában 23-an, úgyszintén április 15-én, amikor azt állították, hogy öten meghaltak, bár a rendszer azt mutatja, hogy 20 halálos áldozat volt aznap.

Hasonló bejegyzések