Nyolc magyart ítéltek halálra Szabadkán 100 éve

100 éve írták a lapok:

Nyolc halálos ítélet Szabadkán.

Szabadkáról jelentik, hogy a „zendülési pörben“ most hirdették ki az ítéletet. A statáriális (rögtönítélő) bíróság Fejes Vilmost, Gindrics Józsefet, Kalics Györgyöt, Márfi Mihályt, Odor Andrást, Tóth Márkot, Virág Mihályt, Vurst Józsefet halálra, Matzinger Antalt és Kulik Istvánt, mivel kiskorúak, 10-10 évi fegyházra ítélte. A többi vádlottat rendes bíróság elé állítják, de továbbra is letartóztatásban maradnak, csupán Gesl Simont helyezték szabadlábra.

(Forrás: Halasi Újság, 1920. július  4. / 2. évfolyam 53. szám)

A menekültekért.

A Csonka-Magyarország vasúti állomásain kisebb-nagyobb telepek alakulnak a menekültek vagonlakásaiból. Vagonokban kénytelenek hónapokat, sőt éveket is eltölteni a magyar összeomlás áldozatai. Sorsuk csak annál szomorúbb még, hogy minden magyar város és falu lakosai bethlehemi lakosokká változtak át, — akik szívtelenségükben a szent családnak sem adtak helyet és a városvégi istállóbarlangba húzták meg magukat. A magyar faluknak és városoknak is szégyene, hogy városvégi, faluvégi sátoros- cigányokká zülleszti le a menekülteket, akik a magyarság vértanúi.

Városunk állomásán is 18 menekült családnak van szűk, kis utcájú vagontelepe. Brassó, Szatmár, Zólyom, Szabadka, Pancsova, Temesvár kiüldözött magyar családjai, némelyik márciusban múlt egy éve, hogy vagonlakó, az egyik vagonban 8 vasúti munkás családapa lakik, akiknek családja még megszállott területen van, mert nem lévén lakás, nem merik családjaikat elhozni. Az egyik vagonban egy pár hónapos kis gyermekével egy úri nő húzza meg magát.

Panaszkodnak: az eső becsorog a rossz vagonba, a meleg iszonyú a deszkák között, a tél pedig kegyetlen, azt csak még elbírnák, de az emberek szívének kegyetlensége bántja őket legjobban. Mikor átjöttek a határon, könybelábadt a szemük, mikor magyar katonát láttak, örömkönnyeket hullattak, de mindjárt az első magyar állomáson észrevették a lakosság részvétlenségét.

Itt is hallják a szemrehányást: miért nem maradtak ott, miért nem tették le az esküt! Ez jobban fáj nekik, mint az a sanyargatás, melyben az oláh, a szerb katona részesítette őket. Hát jobb lett volna ha ott maradnak és mint magyar tisztviselők, bírák, hitvány eszközei lettek volna a megszálló ellenség statáriális eljárásának ? Igen, ha ott maradnak, hát módjukban lett volna eljárni magyar véreik, magyar testvéreik ellen oláh parancsra. Ha ott maradnak, egy-két hét múlva áthelyezték volna őket Prizrenbe, Albániába, Besszarábiába, Csehország valami eldugott helyére, mert magyar helyre az ellenség az ő polgárát küldi. Hát inkább akarnak magyar földön száműzetésben lenni, mint a Balkánon valahol.

És ez bűn részükről ?!!

Hát ébredő magyarok! Keresztény magyarok! ez a magyar nemzeti és keresztény kurzus ?! Sem magyar, sem keresztény szív nincs bennünk ?! Ha ilyenek maradunk, nem érdemeljük meg ezt az összezsugorodott Magyarországot sem. A nemzetet az áldozatok teszik naggyá. Ebben a kis országban húzódjon mindenki összébb és ezzel adjon helyet a menekült magyar testvéreknek. A lakosság ne legyen szívtelen, a hatóság pedig legyen erősebb kezű!

Dr. Nagy János.

(Forrás: Egri Népújság – napilap, 1920. július 4. 19. évf. / 151. szám)