II. Magyarországot természetes határaitól megfosztva és lefegyverezve kiszolgáltatták szomszédai kénye-kedvének
A trianoni békediktátum 100. évfordulója alkalmából az alábbiakban részleteket közlünk Légrády Ottó Igazságot Magyarországnak című könyvéből:
A kegyetlen igazságtalanság súlyát növeli, hogy az elszakított magyar állampolgárok között többmillió tiszta magyarajkú akad, akiknek jó része területileg is összefüggő egy tömegben él a Csonka-Magyarországon meghagyott magyar lakossággal. Azok, akik a trianoni határokat megrajzolták, stratégiai okokból tiszta magyar területeket adtak az utódállamoknak azért, hogy a szerb hatalom fölvonulhasson a Duna-Tisza közére, a román impérium megvethesse lábát a magyar Alföldön, a csehek pedig a Duna mentén leereszkedhessenek egészen Szobig, ahonnan messze hordó ágyúkkal bármikor be lehet lőni Magyarország fővárosába.
A világháború előtt a Kárpátok karéjába zárt és dél felől hatalmas folyamokkal határolt Magyarországnak volt a legtökéletesebb természetes határa. Most a Trianonban meghagyott országot, a Duna és a Dráva vonalát kivéve, köröskörül sík mezőn futó, nyílt határral övezték, amely szinte csábítja és hívogatja az ország minden ellenségét a bevonulásra. Azonban ezzel még nem elégedtek meg. A stratégiai határaitól megfosztott országot még le is fegyverezték és képtelenné tették arra, hogy a védekezésre amúgy is alkalmatlan határokon a szomszédok esetleges túlkapásaival szemben bármiféle ellenállást fejthessen ki.
A trianoni békeszerződés szerint Magyarországnak mindössze harmincötezer embert van joga fegyverben tartani. Ezzel szemben Csehország békelétszáma 160.000 fő, Romániáé 232.000, Jugoszláviáé 350.000. Vagyis a 35 ezer főnyi trianoni hadsereggel szemben a Magyarországot környező, ellenséges érzelmeiket nem is titkoló államok összesen 542 ezer katonával rendelkeznek. De csak békeállományban. Mozgósítás esetén egészen fantasztikus méretekbe szökik ez a különben is képtelen aránytalanság. A trianoni magyar hadseregnek nincsenek és nem is lehetnek tartalékai, nincs és nem is lehet mozgósítási rendszere. Ha a szomszédos államok mozgósítanak, a mi hadseregünk marad a békelétszámon, legfeljebb azt a néhány ezer embert tudjuk sorba állítani, akit takarékossági okokból, szerződés adta jogunk ellenére sem tartunk fegyverben. Mondjuk tehát, hogy ebben az esetben a trianoni magyar hadsereg teljes létszámára emelkedik és összesen harmincötezer emberből áll. A szomszédos országok ugyanakkor 4.365.000 embert indíthatnak el Magyarország leigázására. Ez a közel 4 millió ember a legnagyszerűbb modern felszereléssel vonulhatna hadba. Ezerháromszáz katonai repülőgép támogatná az előnyomulásukat. Nagy kaliberű ágyúk, tankok, aknavetők és gázfejlesztő készülékek követnék a hadra kelt sereget. Mi pedig nem védekezhetnénk ellenük, mert a trianoni szerződés eltilt bennünket attól, hogy repülőgépeink, nehéz ágyúink, tankjaink, aknavetőink lehessenek. Ugyancsak tilosak nálunk a gázháború eszközei. Jó darabig nemcsak a gáztámadás, hanem a gázvédelem eszközeitől is eltiltottak bennünket. Csak a legutolsó időben engedték meg, hogy katonáinkat gázvédő álarccal elláthassuk. Magyarországot szigorúan ellenőrzik, hogy gyárait háborús szükség esetén se használhassa föl hadieszközök és hadianyagok gyártására. A Magyarországgal szomszédos államok ellenben ipari téren is alaposan fölkészültek minden háborús kalandra. Különösen el lehet ezt mondani Csehországról, amely már a békében is fontos ipari területe volt a monarchiának, hiszen itt volt a monarchia iparának 80 százaléka. Csehországnak ma több hadiszer- és hadianyaggyára van, mint amennyi volt a háborúban. Ezek a cseh hadigyárak már ma, a legteljesebb békeidőben, olyan gőzerővel dolgoznak, mintha egy újabb világháború küszöbén állanának. Erre csak egy példát hozunk föl: a Skoda-művek, amelyeket a cseh kormány a háború után kibővített és modernül átszervezett, a háború legválságosabb napjaiban is csak 30.000 munkást foglalkoztattak. Ma ugyanezekben a gyárakban 40.000 munkás dolgozik.
A szomszédos országoknak ez a lázas fegyverkezése annál nyugtalanítóbb lehet a mi szempontunkból, mert nekünk, amikor a trianoni szerződés aláírására kényszeríttettek, nem ezt ígérték. Nekünk azt ígérték, hogy a legyőzött államok kényszerű leszerelését követni fogja a győző államok önkéntes leszerelése, mert általános lefegyverzéssel kívánnak gondoskodni arról, hogy a világháború borzalmai többé meg ne ismétlődhessenek Európában. A Nemzetek Szövetségének Egyességokmánya nyolcadik cikkében határozott formában megszabja a győző államoknak ezt a kötelezettségét. Miután pedig ezt az egyességokmányt, a békeszerződésekbe is bevették, a győző hatalmaknak ez az erkölcsi kötelessége kétoldalú szerződésen alapuló kötelezettség lett. Mindenki tudja, hogy a győző államok ezt a kötelezettségüket hogyan teljesítették. Úgy, ahogyan azt Csehszlovákia példája mutatja. Leszerelés helyett tovább fegyverkeznek. Egyre szaporítják a katonáikat. És egyre szaporítják a hadigyáraikat. Minden évben tartanak egy-két leszerelési konferenciát, amelyen szép beszédek hangzanak el az általános lefegyverzés szükségéről. Konferencia után azonban minden állam még fokozottabb mértékben lát hozzá az új hadihajók építéséhez, puskák, ágyúk, repülőgépek, tankok, mérges gázok gyártásához.
Magyarország pedig lefegyverezve, védekezésre alkalmas határaitól megfosztva, úgy áll a fegyverkező szomszédok gyűrűjében, mint a farkasok közé dobott bárány. Ki tudhatja, a farkasoknak mikor támad étvágyuk egy kis bárányhúsra?
(Forrás: Légrády Ottó: Igazságot Magyarországnak!. Pesti Hírlap, Budapest, 1930. 7-8. old.)
I. Az I. világháborúban Magyarország vesztette a legtöbb területet és a legtöbb népességet
