IV. Magyarország háborús felelőssége
A trianoni békediktátum 100. évfordulója alkalmából az alábbiakban részleteket közlünk Légrády Ottó Igazságot Magyarországnak című könyvéből:
Az előadottak után jogosan fölmerül a kérdés, miért kellett Magyarországot ilyen kegyetlenül sújtani? Miért kellett elvenni tőle területének háromnegyed részét, miért kellett arra ítélni a régi Magyarország állampolgárainak kétharmadát, hogy idegen államnak legyen az alattvalója? Miért kellett Magyarországot minden fegyverétől, minden védhető határától megfosztani, gyűlölködő szomszédok kénye-kedvének kiszolgáltatni? Miért kellett elfelejtkezni arról a háláról, amellyel az európai civilizáció a magyar nemzetnek tartozik? Miért? Miért? A trianoni szerződésnek éppen az a bűne és a legnagyobb gonoszsága, hogy erre a „miért”-re nincsen józan ésszel elfogadható felelet.
Abban az időben, amikor a trianoni szerződést megszerkesztették, indokolás és magyarázatképpen ezt is mondották: „Magyarországot kegyetlenül meg kellett büntetni, mert Magyarország bűnös volt a világháború fölidézésében.” Azóta kétségtelenül kiderült, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz. Amikor Ferenc Ferdinánd meggyilkolása után a világháború küszöbére érkeztünk, Magyarország miniszterelnöke, gróf Tisza István résztvett azokban a tanácskozásokban, amelyeket a monarchia államférfiai a Szerbiának elküldendő demars ügyében tartottak. Nem mi állapítjuk meg, hanem Charles Tisseyre, a francia parlament tagja, hogy Tisza István, mint Magyarország és a magyar nemzet akaratának képviselője, hogyan viselkedett ezeken a tárgyalásokon. Tisseyre könyvében ezt írja: „Tisza István volt az egyetlen vezető államférfi Európában, aki komolyan szót emelt a háború ellen.” Tisseyre a valóságot írja. Magyarország miniszterelnöke, gróf Tisza István, teljes erejéből igyekezett megakadályozni a háború kitörését. Ebben a törekvésében azonban megbukott. A végzetes bécsi koronatanácson leszavazták azok a különböző nemzetiségekhez tartozó osztrák politikusok, akiknek a hazája ma a győztes államok között szerepel.
Magyarország tehát akaratán kívül került a világháborúba. Nem volt más választása, verekednie kellett. Ezt becsülettel meg is tette. Azt még az ellenség is mindig elismerte a magyar katonáról, hogy kinn a harctéren lojális és megbecsülésre méltó ellenfél volt. Viszont a front mögött a magyar nép lelke teljesen mentes maradt attól a gyűlölködéstől, amely a küzdő felek legnagyobb részének a lelkét elborította, tiszta, józan ítéletében megzavarta. Magyarországon a francia, angol és olasz könyveket a háború alatt is tovább olvasták az emberek, a francia, olasz és angol színdarabokat tovább játszották a színházak. És Magyarország volt talán az egyetlen hadviselő állam, ahol az ellenséges országok polgárait nem internálták, és nem zavarták meg rendes kenyérkereső munkájuk elvégzésében. Amikor a fegyverszünet megkötése után Sir Troubridge admirális, mint a fegyverszüneti bizottság Angliát képviselő tagja, Budapestre érkezett, az itt élő angol állampolgárok küldöttségileg járultak eléje és bizonyították, hogy a magyarok a háború egész folyamán lovagias és úri módon viselkedtek velük szemben. Számtalan alkalommal elismerték ugyanezt a többi ellenséges hadviselő állam Magyarországon maradt polgárai is.
(Forrás: Légrády Ottó: Igazságot Magyarországnak!. Pesti Hírlap, Budapest, 1930. 9. old. A képen: gróf Tisza István, Magyarország mártírhalált halt miniszterelnöke)
I. Az I. világháborúban Magyarország vesztette a legtöbb területet és a legtöbb népességet
III. Európa hálája Magyarország iránt
