Az én Hazám – A Regnum Marianum – Európa Szíve
Álmos és Árpád népének honfoglalása után eltelt több mint ezer év. Ezer év történelmileg is egy hosszú időszak. Népek és birodalmak jelentek meg és tűntek el ennyi idő alatt. A Kárpát-medence pedig (ami Európa egyik legszebb és leggazdagabb része), ha egyik oldalról nézzük, „keletvég”, ha a másik oldalról, „nyugatvég”. De úgy is értelmezhető, hogy ha két vég között van, akkor központ. Központ és a közepe valaminek. Földrajzi és politikai értelemben is használjuk, hogy »Közép-Európa«. Számunkra – Álmos és Árpád népe utódainak számára – központ és a világ közepe.
A Kárpát-medence nagyjából azonos a történelmi Magyarországgal, vagyis a történelmi Magyar Állammal. A történelmi Magyar Állam pedig hosszú évszázadokon keresztül lét- és jogbiztonságot adott az itt élő magyaroknak és nem-magyaroknak egyaránt.
(Hidán Csaba László, Kép (c) Szász Péter, 2020.)