Délvidék Kiemelt 

Ellenzéki képviselő: “Vučić öccse (is) állhat Ivan Kontić huligán bestiális tettének elhallgatása mögött”

Marinika Tepić ellenzéki képviselő kijelentette: egyértelmű, hogy a rendszer védi a szökésben levő Ivan Kontić kegyetlen delikvenst, aki félholtra vert egy fiatalembert Újvidéken (részletek: ITT).

Rámutatott arra a tényre, hogy a rendőrség és az ügyészség több mint két hétig nem indított eljárást ez ügyben, valamint azóta is késleltetik a vizsgálat folyamatát.

Továbbá kiemelte, hogy szerinte Andrej Vučić (is) állhat a bűncselekménnyel és annak elhallgatásával kapcsolatos jelenségek mögött.

Utalt rá, hogy Miloš Vučević csak formális, “megbízott” polgármester, Újvidéket valójában ifjabb Vučić vezeti.

Tepić úgy véli,

a Kontić-ügy a Szerb Haladó Párton belül is súlyos konfliktushoz vezetett, mégpedig – mint mondta – “Aleksandar Vučić szerb elnök és Nebojša Stefanović belügyminiszter klánja között”.

(nova.rs nyomán)

Hasonló bejegyzések