Délvidék Kiemelt 

Újabb csapás a polgárok zsebeire: Szeptember elsejétől száz százalékkal drágul az újvidéki iskolákban a tanulók étkeztetése

Az új árjegyzék szerint az ott-tartózkodási étkezetetés ára az eddigi 2660 dinár helyett 5320 lesz, míg a diákuzsonna az eddigi 1030 helyett 2060-ra emelkedig, tehát gyakorlatilag száz százalékos csapást mérnek a szülők pénztárcájára.

A 021.rs portál tudomása szerint 11 éve most drágult meg az étkeztetés először, ráadásul drasztikusan.

A döntést a városi tanács hozta meg július 14-én, anélkül, hogy értesítették volna a közvéleményt.

Ez utóbbi egyébként is évekre visszamenőleg jellemzi az aktuális haladó vezetést.

Nem csak ez az egy tétel drágult meg a délvidáki városban, a szemét elszállítását 12 százalékkal növelték, ugyanennyivel nő a víz ára is.

A lényeg, hogy Vučić szerint „aranykorban” élünk.

(Szerb média nyomán)

Hasonló bejegyzések