Szerbiában luxuscikké váltak a legalapvetőbb élelmiszerek, mint például a zsír, vagy a tepertő, de mások is
Az elmúlt egy év során megdrágult élelmiszerek listáján az első helyet a zsír foglalja el, ami több mint 200 százalékkal megdrágult. Néhány hónappal ezelőtt még 200 dinár körül mozgott az ára, most 350-től olcsóbban nem lehet találni, egyes üzletláncokban pedig akár az 500 dinárt is eléri e termék ára.
A szakértők szerint ennek egyik oka a sertéstenyésztés drasztikus hanyatlása, de az étkezési szokások is, egyesek ugyanis a zsírt egészségesebbnek tartják az étolajnál.
Hasonló a a helyzet a tepertővel is. Utóbbinál a csomagolás is emel az áron, egy 150 grammos adagért például 330-tól akár 510 dinárt is elkérnek.
Mindkét termék esetében korlátozódott az előállítható mennyiség, így aztán, akinek még mindig mély a zsebe, megengedheti magának ezeket az alapvető élelmiszereket, de
a többségnek marad a szalámi és a virsli.
Megjegyzendő, hogy ezek ára is meglehetősen emelkedett.
Emellett – amiről már többször is írtunk, a többi élelmiszeripari cikk ára is jelentősen emelkedett, egy tojás 15-18 dinárba kerül, egy kiló burgonya ára pedig eléri a 122 dinárt is.
Nem más a helyzet az ételízesítőkkel, az édességekkel, a kávéval, és általában minden élelmiszeripari cikkel.
Ez „tükrözi” jelenleg Szerbia „aranykorát”, amit a haladó rezsim első embere, Aleksandar Vučić ígért a polgároknak. Megszavazták.
(Blic nyomán, fotó: 021.rs)