Anyaország Kiemelt 

Magyar álláspont: „Nem fogadjuk el az érdekeinket veszélyeztető szankciókat”

„Magyarország nem fogad el olyan uniós szankciós csomagokat, amelyek veszélyeztetik az ország érdekeit, például az energiabiztonságát” – erről beszélt a magyar külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy az orosz-ukrán háború kitörése utáni napokban az első Oroszország elleni szankciós csomag előkészítésekor Brüsszelben arról beszéltek, hogy ennek két eredménye is lehet: egyrészt térdre kényszeríti az orosz gazdaságot, másrészt gyorsan véget vet a háborúnak.

„Már az újabb, immár kilencedik szankciós csomag emlegetésére is újabb gázáremelés következett a világpiacon. Jobb lenne végre szembenézni a szankciós politika hatásaival. Az EU következő szankciós csomagja a hírek szerint a nukleáris technológiákra fog vonatkozni. Már több tagállam külügyminisztere is jelezte, hogy támogatni fogja, ez azonban egy újabb vörös vonal Magyarország számára” – mondta Szijjártó.

A magyar külügyminiszter az orosz-ukrán háború lezárása kapcsán a nagyhatalmak közti párbeszéd fontosságára hívta fel a figyelmet.

Mint mondta, a hidegháborúban is úgy lehetett megelőzni a harmadik világháborút, hogy volt kommunikáció az Egyesült Államok és a Szovjetunió között. Most is orosz-amerikai kommunikációs csatornákat kellene létrehozni, mert tárgyalások nélkül ez a háború nem zárható le – hangoztatta.

(Magyar média nyomán)

Hasonló bejegyzések