Anyaország Kiemelt 

Új sertésinfluenza elleni vírusterápiás innováción dolgozik egy magyar konzorcium

Egy magyar konzorcium új sertésinfluenza elleni vírusterápiás innováción dolgozik, amely jelentős veszteségektől kímélheti meg a sertéstenyésztőket – közölte a konzorcium egyik tagja, a Kéleshús Sertéstenyésztő és Hizlaló Kft. szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a Kéleshús Sertéstenyésztő és Hizlaló Kft., a BIOLAB Diagnosztikai Laboratórium Zrt. és a Szegedi Tudományegyem alkotta konzorcium januárban kezdte meg egy validált sertéstechnológiai modell kifejlesztését, amely bizonyítja, hogy az embereken már biztonságosan alkalmazott antivirális szuperinfekciós (felülfertőződéses) technológia sertésvírusok kezelésére is alkalmas lehet.

A Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alap a fejlesztés finanszírozására 798 millió forint támogatást biztosított.

A sertésinfluenza (SIV) jelentős gazdasági veszteséget okoz a sertéstenyésztőknek, elsősorban a fertőzött sertések súlycsökkenése és lelassult súlygyarapodása miatt. A sertésekben bármikor megjelenhet új vírusvariáns, ami akár emberekre is veszélyt jelenthet – írták.

A projekt eredményeként létrejövő új technológiai eljárással a sertésinfluenza és sertéscirkovírus ellen is hatékonyan lehet majd védekezni. Az immunrendszert támogató eljárás (immun booster) a sertések veleszületett válaszkészségét növeli különböző folyamatban lévő vírusfertőzések alatt.

A megoldás a külföldön elterjedt vakcinákkal szemben új szemléletű megközelítést honosít meg, amellyel a sertéstartó ágazat vírus elleni védekezésével kapcsolatos költségek csökkenésén keresztül javulnak az állattartás telepi körülményei – hangsúlyozták.

(mti.hu nyomán, fotó: Shutterstock)

Hasonló bejegyzések