Minden délvidéki nemzetiséget egyformán nyomasztanak az illegális migránsok
Magyarkanizsa északi határszélén kezdődik az az állami tulajdonban lévő erdő, ahol a migránsok egy része húzza meg magát. Innen járnak be a településre – ki csak céltalanul lófrálni, ki élelemért, vízért.
Az illegális bevándorlók előszeretettel álldogálnak-gyülekeznek az alapfokú oktatási- és közintézmények közelében. A lakosok gyermekeiket csoportosan hozzák viszik, s igyekeznek nem tudomást venni a jövevényekről.
A java részt huszonéves magányos férfiak éjjel csapatostul közlekednek a délvidéki település utcáin, s keresik azokat az elhagyatott — vagy annak tűnő — ingatlanokat, ahová bemehetnek. Ebbéli törekvéseikben gyakorta az sem zavarja őket, hogy a ház egy része esetleg lakott. Az önkormányzat évente több millió dinárt költ az elhagyatott objektumok fizikai lezárására.
A hajdan szebb napokat látott vasútállomást sem kímélték a bevándorlók. A szobákban ahol lehetett feltépték a padlót, tüzet raktak a helységekben majd az ajándékba kapott ruhák nagy részét több köbméter szeméttel egyetemben hátra hagyva álltak odább. Az önkormányzat többször lezárta az objektumot — mindhiába. A közelmúltban masszív rácsokat szereltek fel és hozzáfogtak a piszok és hulladékok eltakarításához.
Bár akadnak köztük gyerekek és nők is az érkező csoportokban, nem ez a jellemző látvány. A csapatok döntő többsége magányos, huszonéves életerős férfi.
A helyi szlengben csak „polgároknak” hívott férfiak a legmodernebb telefonokkal vannak felszerelve, s szemmel láthatóan a pénzben sem szenvednek semmiféle hiányt. Azt, hogy kikkel egyeztetnek szinte megállás nélkül, természetesen nem árulják el.
Szinte mindenki elhagyta az okmányait, elüldözött szír és január elsején született – továbbá pék, rosszabb esetben fizikai munkás.
Szó szerint minden szükségletüket az utcán végzik el…
Az úgynevezett „délvidéki rengeteg” széle. A távolban a helyi erdész lakása sejlik föl. A kerítés mögött lévő kutyák távol tartják a betolakodókat.
Vajon mit akartak, hogy képzelték a jövőt? (Embercsempészek és „ügyfeleik” lekapcsolása a szerb-magyar határtól alig ötszáz méterre.)
Valakinek valahol megálljt kell parancsolnia az áradatnak…
Forrás: Magyar Hírlap
Katona László képriportja
Szöveg: Lázin Miklós András
