Anyaország Kiemelt 

Magyarország túl kevés tesztet végez?

A Koronavírus Sajtóközpont tájékoztatása szerint március 20-án, pénteken négyre nőtt Magyarországon a koronavírussal fertőzött elhunytak száma, miközben azon a napon hivatalosan 85 fertőzöttről lehetett tudni (szombatra a szám 103-ra nőtt).

A szomszédos Ausztriában ezzel szemben 1646 volt az igazolt fertőzöttek száma azon a napon, amikor elérte a négyet az elhunytak száma. Vagyis Ausztriában  átlagosan 19-szer több igazolt esetet tártak fel, mint Magyarországon, mire beütött a negyedik haláleset.

Ennek alapján kijelenthető:

Magyarország túl kevés tesztet végez, és joggal feltételezhető, hogy sokkal elterjedtebb a virus, mint azt gondolnánk.

Ahhoz, hogy a szűkös nyilvános információ alapján megértsük, hol tart a koronavírus-járvány lefolyása Magyarországon, érdemes megvizsgálni, hogyan zajlott és zajlik a járvány más országokban, különösen a hozzá hasonló nemzeteknél.

A qubit.hu véleménye szerint Magyarországnak minél előbb és minél radikálisabban kell lépnie, ha lassítani akarja a járvány terjedését, a jelenlegi alacsonynak tűnő esetszám ugyanis gyorsan megnövekedhet az olasz és a spanyol példák alapján, meghaladva az egészségügy teljesítőképességét.

(qubit.hu nyomán)

Hasonló bejegyzések