Anyaország 

Nem jön elég vendégmunkás Magyarországra

Némileg megugrott a hazánkban dolgozó külföldi munkavállalók száma, ugyanakkor koránt sincsenek annyian, mint amekkora létszámra szükségük lenne a cégeknek. A nyelvi különbségek, valamint a magas nyugat-európai fizetések még mindig a továbbutazásra ösztönzik a környező országok munkavállalóit. Elsősorban Szerbiából, Ukrajnából, valamint Romániából érkeznek dolgozók.

– Továbbra sem jellemző, hogy nagy létszámban érkeznének hazánkba a környező országok dolgozói, habár a munkaadók rendszeresen toboroznak, sokszor munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül – mondta a Magyar Időknek Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke. Az érdekképviselet saját felmérésére hivatkozva az elnök arról tájékoztatott: a vállalkozások elsősorban a hazai munkaerőt keresik, azonban ha az nem áll rendelkezésre, akkor a határon túli magyarokat, vagy a környező országokban élőket is szívesen látják, elsősorban Szerbiából, Romániából.

A munkaadói oldal szerint a jelenleginél több vendégmunkásra lenne szükség, de még mindig nem éri meg hazánkban munkát vállalniuk a külföldieknek. Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke a Magyar Idők kérdésére arról beszélt: a szer­biai és a magyarországi fizetések között nincs akkora különbség, hogy megérje idejönni dolgozni, a nyugat-európai szívóhatás továbbra is erős, ezért aki teheti, továbbra is a gazdagabb országok felé veszi az irányt. Emellett sokszor problémát jelentenek a nyelvi különbségek: egy ukrán munkavállalónak sokkal egyszerűbb elsajátítania a lengyel nyelvet, mint a magyart. Rolek ugyanakkor kiemelte, hogy a korábbi években tapasztaltaknál többen vállalnak nálunk munkát a környező országokból, sokan külhoni magyarok.

– Ma már a felmérések szerint több külföldön dolgozó magyar jön haza, mint amennyien elhagyják az országot – mondta lapunk kérdésére Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Kiemelte: a bérfelzárkóztatásnak is köszönhető, hogy sokkal kevesebben mennek külföldre dolgozni, mivel a keresetek több tízezer forinttal magasabbak, mint tavaly.

 

Hasonló bejegyzések