Anyaország Kiemelt 

VIII. Trianoni „szabadság“ Közép-Európában

A trianoni békediktátum 100. évfordulója alkalmából az alábbiakban részleteket közlünk Légrády Ottó Igazságot Magyarországnak című könyvéből:

Most pedig lássuk a trianoni nagy szabadságot, lássuk, milyen eredménnyel járt az, hogy Magyarország feldarabolásával újra rendezték Közép-Európa térképét? Horvátországot nem számítva, Magyarországtól elszakítottak több mint tízmillió lakost. Ennek a tízmillió lakosnak csak 47 százaléka fajrokon azokkal az államokkal, amelyekbe bekebelezték őket. 53 százalék az illető utódállamtól idegen, több mint 30 százalék, 3.424.000 tiszta fajmagyar. Ma a magyar fajnak mindössze 66,5 százaléka él Csonka-Magyarország területén; 33,5 százalékot Trianon arra kényszerített, hogy akarata ellenére idegen államnak legyen alattvalója.

Ez pedig annál kirívóbb és képtelenebb igazságtalanság, mert a tőlünk elszakított 3.424.000 fajmagyar közül több mint másfélmillió olyan területen lakik, mégpedig számbavehető idegen fajvegyülék nélkül, amely határos a Magyarországnak meghagyott területtel. A Csallóköz, Érsekújvár, Komárom, Losonc, Kassa környéke, az északkeleti Kárpátok alja, Szatmár, Zilah, Nagyvárad, Arad, Szabadka környéke színtiszta magyar vidék, a trianoni határvonal véges-végig egy tömbben élő magyarság testébe vágja bele a maga égető sebhelyét. Miért kellett elkövetni ezt az égbekiáltó igazságtalanságot? A legkülönfélébb indokokból. Egyszer azért, mert a cseheknek stratégiai és kereskedelmi okokból a Duna vonala kellett. Másszor azért, mert a kapzsi osztozkodók ragaszkodtak ahhoz, hogy megkapjanak egy kész vasúti vonalat. Ismét másszor azért, hogy a hódítók előőrspozíciókat tolhassanak le a nagy magyar Alföld szívébe.

Az okok a helyi viszonyok szerint változtak. Csak éppen azt az egy okot nem lehet a trianoni határ mellett felhozni, hogy az új rendezés egészségesebb viszonyokat teremtett Közép-Európában és hogy a trianoni asztal mellett kirajzolt új államok határai jobban megfelelnek a nemzeti egység követelményeinek. Párizsban hamis fikciókkal dolgoztak, amelyek a gyakorlati életben csakhamar ország-világ szemeláttára bebizonyították a képtelenségüket.

 Jugoszlávia.

Jugoszlávia például annak a hazug fikciónak köszönheti létét, hogy a horvátok és szlovének csak abban különböznek a szerbektől, hogy görög-keleti (pravoszláv – A szerk. megj.) helyett római katolikusok és a cirill betű helyett a latin írást használják. A Trianonban megalkotott Jugoszláviának, ennek az állítólag egységes államnak, hat feje van, mint egy csodálatos szörnyszülöttnek. És mind a hat fej másfelé akar menni. Az albánok, bolgárok, olaszok és magyarok mind-mind sóvárogva néznek arra a velük szomszédos országra, melyet még mindig igazi hazájuknak tekintenek. Az európai lelkű horvátokat és szlovénokat egy világ választja el a balkáni lelkű és kultúrájú szerbektől. A szerbek imperialista túlsúlyra törekednek. A horvátoknak pedig minden okuk megvan rá, hogy visszakívánják azt az időt, amikor a magyarokkal egy államközösségben éltek és élvezték az irlandi home rule-hoz hasonló széleskörű, nemzeti érdekeiket biztosító országos autonómiát, amikor Zágráb nem volt alárendelt jelentőségű vidéki városa egy nagy országnak, hanem igazi főváros, a horvát autonómia életműködésének centruma, az alkirályi hatalommal rendelkező horvát bánnak a székhelye. A horvátok számára a trianoni szabadság azt jelentette, hogy a belgrádi “egységes nemzeti parlamentben” legyilkolták Radics Istvánt (Stjepan Radićot – A szerk. megj.), a horvát nemzet vezérét, aki népe számára igazságos és egyenlő elbánást követelt; továbbá hogy szerb diktatúrát kellett a “fölszabadított” horvát nép forradalmi törekvései ellen csinálni.

Csehszlovákia.

Csehszlovákia arra a hazug fikcióra épült föl, hogy a cseh és a szlovák nép nem két külön szláv fajta, hanem egyetlenegy egységes nép: cseh-szlovák nemzet. A csehek terjesztették ezt a legendát. Mindenki elhitte nekik ezt a hazugságot, csak éppen a főérdekelt, a szlovák nemzet nem. A szlovákok érzik a maguk nemzeti különállásukat és ahhoz büszkén ragaszkodnak. A háború alatt, mikor a szlovák katonák még önfeláldozó hűséggel harcoltak a magyarok oldalán, a cseh vezérek, akiknek érdekük volt, hogy a szlovák nép önkéntes csatlakozásának a látszatával hintsenek port a világ szemébe, Pittsburghben valóságos szerződést kötöttek az Amerikába kivándorolt szlovák egyesületek vezetőivel. Ebben az úgynevezett “pittsburghi szerződés”-ben teljes autonómiát ígértek a szlovákoknak arra az esetre, ha Csehországgal közös állam alapítására vállalkoznak. A trianoni szerződés megteremtette azt a “Csehszlovákiát”, amely után a csehek esengtek. A csehek azonban mihelyt nyeregbe kerültek, hallani sem akartak többé a szlovákoknak ígért autonómiáról. A pittsburghi szerződést egyszerűen letagadták. Masaryk elnök, aki maga is aláírta a szerződést, kijelentette, hogy az nem érvényes. Aki ma a szlovák terület autonómiáját követeli, azt detektívek figyelik, csendőrök elfogják, bírák elítélik Csehszlovákiában. Példa rá Tuka egyetemi tanár esete, akit tizenöt évi fegyházra ítéltek azért, mert meg nem alkuvó szóvivője volt a szlovák autonómia-törekvéseknek.

Még kirívóbb a rutének-lakta Ruszinkó esete. A csehek Saint Germain-en-Laye-ben 1919. szeptember 10-én szerződést kötöttek a nagyhatalmakkal. Ebben a kisebbségi jogokat biztosító szerződésben a csehek kötelezettséget vállaltak arra, hogy a rutének autonómiáját biztosítják. A pittsburghi szerződést a csehek csak az amerikai szlovákok egyesületeinek a kiküldötteivel, tehát csak a szlovákok egy csoportjával kötötték. Ennek a csoportnak semmiféle formális megbízása nem volt arra, hogy a szlovákok összessége nevében járjon el. Masaryk elnök éppen ezt használta föl ürügyül, hogy az autonómiájukat követelő szlovákokkal szemben a pittsburghi szerződés érvényességét megtagadja. A Saint Germain-en-Laye-i szerződést azonban a csehek azokkal a hatalmakkal kötötték meg, amelyeknek köszönhették az egész birodalmukat. Ezt a szerződést nem lehetett letagadni. Nagyon csalódik, aki ezek után azt hiszi, hogy a csehek legalább ezt az ígéretüket teljesítették. Szó sincsen róla. A csehek nem vonják kétségbe a Saint Germain-en-Laye-i szerződésben elvállalt kötelezettségüket. Azonban ennek dacára egyszerűen nem tesznek eleget a magukra vállalt obligónak és nem valósítják meg a rutén föld autonómiáját. Érdekes esete ez annak, amikor a szerződésben elvállalt kötelezettségek értékére a győzők oktatják ki a legyőzötteket.

Az új állam megalakulása után Amerikából hoztak haza egy rutén urat, Zsatkovics Gergely Ivánt és megtették Ruszinszkó kormánybiztosává. Ez az úr a ruténeket sújtó terror cinikus példáit látva, 1921. május 16-án felháborodott hangon írott manifesztumban adta be lemondását.

Ha a hódító csehek így bánnak el azokkal a ruténekkel és szlovákokkal, akiket állítólag fölszabadítottak, el lehet képzelni, a Magyarországtól elszakított részeken milyen sorsuk van a magyaroknak, a németeknek, a lengyeleknek és a románoknak. Mert ne felejtsük el: Csehszlovákiában a szerbeket, horvátokat és szlovéneket kivéve, megtalálhatjuk mindazokat a nemzetiségelvet, amelyek annyira tarkává tették az Osztrák-Magyar Monarchia etnográfiai térképét.

 Románia.

Nagyrománia megalkotásával sem volt több szerencséjük a győzőknek, mint Jugoszláviával vagy Csehszlovákiával. Románia óriáskígyóhoz hasonlít, amely magánál nagyobb zsákmányt nyelt le. A zsákmány lecsúszott a torkán, de a kígyó tehetetlenül vergődik. Nem tudja zsákmányát megemészteni. Egy tömör, összefüggő, százszázalékos magyar terület van a kellős közepén, ezt a magyar tömböt pedig magyar-román vegyes lakosságú korridor kapcsolja össze Magyarországgal. Ugyanekkor hatalmas tömeg németséget kellett befogadnia; vannak bolgárai, szerbjei, törökjei, tatárjai s mindennek a tarka, különféle kultúrájú, különböző irányba húzó lakosságnak a kormányzásához nincsen megfelelő hivatalnok-garnitúrája. Erdély a magyar uralom idejében teljesen nyugat-európai kultúrájú országrész volt. Ó-Románia pedig, a nagy román szabadság mellett, félázsiai barbár ország maradt. Hiába fűzték össze ezt a két országrészt Trianonban, Erdély és Ó-Románia soha sem fogják megérteni egymást. Ennek bizonysága, hogy az egyesülés óta az ókirályság és Erdély politikusai állandóan a legélesebb harcban vannak egymással. Az óromániai politikusok, ahelyett, hogy saját országukat igyekeztek volna hozzáemelni Erdélyhez, Erdély gazdasági, kulturális és szociális szerveit igyekeztek lezülleszteni az ókirályság színvonalára. Miközben belpolitikája s közéleti korrupciója világbotrányokat idéz föl, az “egységes” nemzeti Románia rengeteg nemzeti kisebbséggel megspékelve, menthetetlenül züllik. Valószínűleg azért, hogy a csehszlovák köztársaság filozófus elnökének ezt a mondását igazolja: “Amely ország erőszakot alkalmaz a kisebbségeivel szemben, az menthetetlenül romlásra ítéli saját erkölcseit.” (Mellesleg megjegyezve, Masaryk saját országában is csak elméletben hirdeti, de gyakorlatban nem alkalmazza ezt a megcáfolhatatlan bölcsességet.)

Egy Ausztria helyett négy.

A trianoni bölcsek a megdöntött Osztrák-Magyar Monarchia romjain így rendezték Közép-Európa térképét. Fölbontották Ausztriát, hogy ne tűrjenek Európában sok nemzet fölött zsarnokoskodó egy államot. És egy Ausztria helyett csináltak csehekből, morvákból, szlovákokból, lengyelekből, magyarokból, németekből, kisoroszokból álló Csehszlovákiát; csináltak románokból, németekből, szerbekből, bolgárokból, törökökből, tatárokból, cigányokból álló Romániát; csináltak szerbekből, bosnyákokból, horvátokból, szlovénekből, törökökből, montenegróiakból, vendekből, románokból, albánokból, olaszokból, cincárokból álló Jugoszláviát. Vagyis csináltak egy Ausztria helyett négyet.

Fölszabadították a szlovákokat, a ruténeket és odaadták őket a cseh iga alá. Fölszabadították az erdélyi szászokat és odaadták őket a román iga alá. Fölszabadították a horvátokat és odaadták őket a szerb iga alá. Vagyis csináltak egy állítólagos zsarnok helyett négyet. Mégpedig négy igazit.

Az elzászi kérdést elintézték. De a csehszlovák köztársaságba belekergettek több mint egymillió magyart, Romániába majdnem kétmilliót, Jugoszláviába több mint félmilliót, és Ausztriába is hatvanötezret. Vagyis csináltak egy Elzász helyett négyet.

Seton Watson, írói nevén Scotus Viator angol publicista a háború előtt Ausztriának és különösen Magyarországnak a legnagyobb ellensége volt. Hitelt adva mindazoknak a rágalmaknak, amelyekkel ellenségeink igyekeztek befeketíteni bennünket, állandóan azért támadta Magyarországot, hogy elnyomja a területén élő nemzetiségeket. Ha Magyarországot fölosztották, abban fő része volt Seton Watson, másképpen Scotus Viator agitációjának. Nos, kérdezzék meg most ezt a Seton Watsont, ezt a Scotus Viatort, mi a véleménye a Közép-Európában teremtett új állapotokról? Kérdezzék még tőle, mi a véleménye arról a módszerről, amellyel az utódállamok a nemzeti kisebbségeket kezelik?

Seton Watson, másképpen Scotus Viator, nyíltan elismeri, hogy az új rendezés nem érte el a célját, mert a csehek, a románok és a szerbek zsarnoksága a nemzeti szabadságok szempontjából sokkal rosszabb helyzetet teremtett a háború előttinél.

Ha valaki nem akar nekünk hinni, higgyen Seton Watsonnak vagy más néven Scotus Viatornak!

Folytatjuk.

(Forrás: Légrády Ottó: Igazságot Magyarországnak!.  Pesti Hírlap, Budapest, 1930. 14-16. old.)

I. Az I. világháborúban Magyarország vesztette a legtöbb területet és a legtöbb népességet

II. Magyarországot természetes határaitól megfosztva és lefegyverezve kiszolgáltatták szomszédai kénye-kedvének

III. Európa hálája Magyarország iránt

IV. Magyarország háborús felelőssége

V. Magyarország, miután ellenezte a háborút, ellene volt mindenféle hódításnak is

VI. Magyarország és a nemzetiségek

VII. Elnyomta-e Magyarország a nemzetiségeket?

 

Hasonló bejegyzések