XV. A nemzeti kisebbségek védelme elméletben és gyakorlatban
A trianoni békediktátum 100. évfordulója alkalmából az alábbiakban részleteket közlünk Légrády Ottó Igazságot Magyarországnak című könyvéből:
A nagyhatalmak az 1919. év folyamán Csehországgal, Jugoszláviával és Romániával szerződéseket kötöttek, amelyekben az említett három állam kötelezi magát a területén élő nemzeti kisebbségek faji, nyelvi és vallási védelmére. Ezeknek az úgynevezett kisebbségi szerződéseknek a végrehajtását a Nemzetek Szövetségének a védelme alá helyezték.
Különös fontosságot kell tulajdonítani annak, hogy Csehország, Románia és Jugoszlávia az így vállalt kötelezettségeket úgynevezett alaptörvényül fogadta el s mind a három állam kötelezte magát arra, hogy „semmiféle törvény, rendelet vagy hivatalos intézkedés ezekkel a rendelkezésekkel nem lesz ellentmondásban vagy ellentétben s hogy ezekkel szemben semmiféle törvény, rendelet és hivatalos intézkedés nem lesz hatályos”. Ez a szöveg, amely mind a három állammal kötött kisebbségi szerződésben föltalálható, azért fontos, mert az érdekelt kisantant-államok a saját szuverénitásukra hivatkozva szoktak tiltakozni az ellen, hogy a kisebbségek jogviszonyaiba külső beleszólás érvényesüljön. Az idézett szövegből nyilvánvaló, hogy az illető államok önként lemondottak arról, hogy a kisebbségi jogok tekintetében a szuverénitásuk korlátlanul érvényesüljön. Jó okuk volt erre a lemondásra. Mert a szerződések szövegéből az is kiderül, hogy ez a lemondás feltétele volt annak, hogy a kisebbségi szerződéseket megkötő államok olyan területekkel gyarapodjanak, amelyeken nagy számmal élnek idegen kisebbségek. Ha olyan nagy fontosságot tulajdonítottak szuverénitásuk teljes épségben tartásának, a föltételül kitűzött korlátozást akkor kellett volna viszszautasítaniok, amikor még nem kapták meg az ellenértéket.
Magyarország szomszédjai azonban szemrebbenés és minden tiltakozás nélkül vállalták a kötelezettséget. Aztán tettek, vettek, cselekedtek úgy, mintha ezeket a kötelezettségeket soha el nem fogadták volna. Arról hamarosan mindannyian gondoskodtak, hogy a törvényeik közé bevegyenek valami olyanféle deklarációt, amely amellett, hogy hatásában teljesen ártatlan, kifelé, a művelt népek közvéleménye felé azt a látszatot kelti, hogy a monarchia romjain alakult „nemzeti államok” igazi demokratikus berendezéssel komolyan végre akarják hajtani a kisebbségi szerződésekben elvállalt kötelezéttségeiket. Még Románia is beiktatta a törvényeibe azt az elvet, hogy: „A lelkiismereti szabadság korlátlan”. Ugyanakkor azonban magyar úriasszonyokat és öreg embereket nyílt piacokon botoztak félholtra a román katonák. Valószinűleg a lelkiismereti szabadság nevében. Csehország, Jugoszlávia is gondoskodott hasonló hangulatkeltő törvényekről. Ezért nagyon óvatosnak kell lenni az ítéletben, ha az utódállamok államférfiai vagy diplomatái az ilyenfajta kirakattörvényekre hivatkoznak. Mert a kisebbségek sorsa nem ezeken a kirakattörvényeken múlik. Hanem azokon a szürke, avatatlan szemek előtt ártalmatlannak látszó részletkérdéseket szabályozó törvényeken és rendeleteken, amelyek Csehszlovákiában is, Romániában is, Jugoszláviában is teljesen csúffá tették a kisebbségi szerződésekben és a külföld számára készült kirakattörvényekben megállapított jogelveket.
Nincsen a kisebbségi szerződéseknek olyan intézkedésük, amelyet az utódállamok tiszteletben tartanának. A példák ezreivel tudnánk ezt bebizonyítani. Ezen a helyen azonban számolnunk kell az olvasó türelmével s csak a legkirívóbb sérelmeket említjük, anélkül, hogy a fölsorolásuk megközelítő képét is tudná adni mindannak a gonoszságnak, amelyet az úgynevezett utódállamokban a nemzeti kisebbségek ellen elkövetnek.
Magyarország anyanyelvi-etnikai összetétele 1910-ben
A Kárpát-medence etnikai összetétele 2001-ben
A kisebbségi szerződések határozott intézkedéseket tettek abban az irányban, hogy az utódállamok a nekik juttatott terület népességét az állampolgári jogaiktól meg ne foszthassák. A trianoni szerződés a csehek, románok és szerbek kívánságára, már enyhítette a kisebbségi szerződések határozott intézkedéseit és csak azt mondotta ki, hogy csak azoknak a személyeknek van joguk a cseh, román vagy szerb állampolgárságra, akik az elcsatolt területen fekvő községekben vagy városokban bírtak illetőséggel. A magyar viszonyokat kitűnően ismerő csehek, románok és szerbek nagyon jól tudták, miért kívánják ők az állampolgárság zsinórmértékéül az illetőséget? Azért, mert a magyar illetőségi törvény már a háború előtt is nagyon hiányos és zavaros volt. Az utódállamok már most ezeket a zavaros és hiányos intézkedéseket fölhasználva, annak adták meg az állampolgárságot, akinek nekik tetszett. Ezrével utasították ki területükről a magyar anyanyelvű lakosságot, azzal az ürüggyel, hogy nem cseh, nem román, vagy nem jugoszláv állampolgárok. Az állampolgársághoz való jogcímek kijátszására a legszemérmetlenebb ürügyeket találták ki. Körmendy Ékes Lajost, akit lakóhelyének túlnyomó magyar lakossága képviselőnek választott meg, a földreform megfosztotta birtokától, ezután elvették csehszlovák állampolgárságát, aminek természetes következménye lett, hogy elvesztette a mandátumát is. Ugyanígy tettek ártalmatlanná egy másik, kényelmetlenné váló magyar képviselőt, dr. Korláth Andrást: megfosztották polgárjogától, abban a községben, amelyben a családja 1556. óta lakik. Szinyey Merse István pedig, a világhirű magyar festő fivére, meg éppen olyan faluban vesztette el polgárjogát, amelyben a családja 1270. óta élt megszakítás nélkül. Ilyen módszerekkel igyekeztek az utódállamok csökkenteni a nekik juttatott területen maradt magyar lakosság számát. Ezen kívül még egy célt követtek az állampolgári jogok tömeges megtagadásával. Ezen az úton szabadultak a területükön talált régi tisztviselőktől és a régi állami alkatmazottak nyugdíjterhének a viselésétől. Csehszlovákiában a magyar hivatalnokokat arra kötelezték, hogy három hónap alatt tanuljanak meg csehül, különben elveszítik állampolgárságukat. Hasonló intézkedéseket tettek Romániában és Jugoszláviában is. Európa azt hitte, hogy régen béke van, amikor esztendők múlva a trianoni szerződés aláírása után a határon túlról még mindig egymás után érkeztek a menekült és kiutasított magyarokat hozó vonatok. Ezrével és ezrével jöttek a földönfutó magyarok a munkanélküliség szörnyű krízisében vajúdó Csonka-Magyarországra. A lakáskrízis tetőfokán nem lehetett otthonhoz juttatni őket, évekig tengődtek a nyáron forró, télen hideg vagonokban, mint az értéktárgyaik lassú eladogatásából élő koldusok. Ha ugyan az értéktárgyaikat magukkal tudták hozni! Mert például Romániában szabályszerűen azt követelték a kiutasított magyaroktól, hogy huszonnégy óra alatt hagyják el az ország területét. El lehet képzelni, hogy ezek a szerencsétlenek ilyen rövid idő alatt nem tudtak gondoskodni holmijuknak az elszállításáról. Rendszerint potom áron voltak kénytelenek elkótyavetyélni mindenüket.
Nagy számmal akadtak olyan állampolgárságuktól megfosztott magyarok is, akik nem költöztek ki Csonka-Magyarországba, hanem megmaradtak Csehszlovákiában, Romániában vagy Jugoszláviában. Ezek nem kaphatnak hivatalt, nyugdíjuk ha volt, azt megvonták tőlük, kivándorolniok pedig nem lehet, mert nem kapnak útlevelet. Egyszerűen éhen kell pusztulniok, mert így kívánja az az új rend, amelyet Trianon meghonosított Közép-Európában. Mi történnék, ha egy ilyen csoport ember kétségbeesésében föllázadna? Megmondjuk: kivezényelnék ellene a katonaságot. Saját fia adna tüzet arra a nagyszöllősi tanítóra, aki húsz esztendeig volt tanító egy helyben, de polgári jogától mégis megfosztották. Tudniillik jegyezzük meg jól ezt is. Csehszlovákiában a polgárjogoktól való megfosztás nem szünteti meg a katonai kötelezettséget. Egészen jó üzlet ez: a polgárjogától megfosztott egyén elveszti a nyugdíját, elveszti szavazati jogát, nem tud a parlamentbe képviselőt küldeni a magyar kisebbségi jogok védelmére, de azért adót fizet és katonai szolgálatot teljesít.
Az utódállamok emellett még arra is találtak módszert, hogy azoktól a magyaroktól is szabaduljanak, akiket még ezekkel az eszközökkel sem lehetett az állampolgári jogoktól megfosztani: a kivándorlásra csábítás is busásan arat az elszakított magyar területeken. A lelkiismeretlen kivándorlási ügynökök a magyar népességű országrészeken szabadon garázdálkodhatnak, sőt nem egy esetben a hatóságok támogatását is élvezik. Az utolsó években különösen botrányos dolgok sültek ki ilyen irányban Romániában, ahol, amint ezt a magyar képviselőházban is szóvá tették, a belügyminisztérium aktív közreműködésével toboroztak magyar anyanyelvű kivándorlókat Dél-Amerikába. Természetes, hogy a kivándorolt magyarok a messze tengerentúli országokban nem számíthatnak csehszlovák, román és jugoszláv képviseletek támogatására: ott pusztulhatnak el az idegenben. Az a haza, amelyikkel Trianon megajándékozta őket, örül, hogy megszabadult tőlük.
Elismerjük, hogy mindezek a dolgok fantasztikusan hangzanak. De nem a mi szubjektív látásunk nagyítja meg őket. Mindezek elolvashatók egy objektív angol publicistának, Sir Robert Donaldnak „The Tragedy of Trianon” című könyvében. És ugyanott olvasható Szabó Lajos katolikus lelkész esete, aki húsz esztendeig lakott Beregszász városában. Amikor Sir Robert Donald beutazta Csehszlovákiát, Szabó Lajos beszélgetni merészelt vele. Erre húsz évi egy helyben lakás és becsületes lelkészi működés után azonnal megfosztották polgárjogától, kitiltották az országból. Vagyona ott maradt. Ő maga azóta földönfutó.
Folytatjuk.
(Forrás: Légrády Ottó: Igazságot Magyarországnak!. Pesti Hírlap, Budapest, 1930. 24-25. old.)
I. Az I. világháborúban Magyarország vesztette a legtöbb területet és a legtöbb népességet
III. Európa hálája Magyarország iránt
IV. Magyarország háborús felelőssége
V. Magyarország, miután ellenezte a háborút, ellene volt mindenféle hódításnak is
VI. Magyarország és a nemzetiségek
VII. Elnyomta-e Magyarország a nemzetiségeket?
VIII. Trianoni „szabadság“ Közép-Európában
IX. Országhatár és történelmi jog
X. Trianon és a népek önrendelkezési joga.
XI. Trianon úgy a megmaradt, mint az elszakított részek gazdasági virágzását tönkretette
XII. Miért kellett hát Trianont megcsinálni?
XIII. Kapzsi rosszindulat, tájékozatlanság és rosszhiszemű becsapás műve a trianoni szerződés
